Ilyen volt: Marie Claire Fashion Days

Meghasonlott beszámoló a hétvégi Marie Claire Fashion Days-ről. Nézőként sok a fájó pont, a backstage perspektívából viszont olajozott volt az esemény.

A hétvégén megrendezésre került az idei Marie Claire Fashion Days, ami az egyik legnagyszabásúbb, és leginkább várt divatesemény Budapesten. A mostani alkalommal azonban nemcsak a meghívott vendég szemeivel láthattam a rendezvényt, hanem mint a háttérben szorgoskodó aktív résztvevő is, így visszafogom magam, és a tervezettnél kevesebbet panaszkodom majd. Talán nem is lesz meglepő, hogy két teljesen más eseményt láttam e két különböző szemszögből.

Marie Claire Fashion Days: a jövő útja?

Természetesen – mint minden más kezdeményezést – a Marie Claire Fashion Days-t is rengeteg kritika éri. Amikor bizonyos, egyelőre a nagyközönség számára titkos információkat nem tudtunk, többekben felmerült a kérdés, hogy például a Nanushka és a Je suis belle miért nem képviselteti magát a hétvégén. Választ ekkor még nem kaptunk, de azt addig is tudtuk, hogy e két tervezőcsapat jóval előrébb jár az átlagnál. A rejtély tegnap reggel megoldódott, és hamarosan mindenképp beszámolok róla, bár a Facebook-oldal lájkolói már tudják, miről van szó.

A másik kritika, ami viszont tulajdonképp az összes hazai divatbemutatóra érvényes, hogy a nemzetközi menetrendtől fél évvel le vagyunk maradva. Itthon persze ez is könnyen megmagyarázható: az átlagos bemutató-látogatót nem érdekli ősszel az, hogy mi lesz majd a divat jövő nyáron. Nagy felvásárlók sincsenek jelen, akiknek fél évvel előre kellene készülniük divatáruházuk számára, s legfőképp a magyar tervezők közül csak néhány szerencsés kivétel tartja a lépést a nemzetközi irammal. A Marie Claire így egy tipikus magyar rendezvény, amit a magyar közönségnek címeznek, így ez tulajdonképp rendben is van, hiszen nem kell túlpozicionálnia magát. Főként úgy, hogyha vannak időközi, apróbb hangvételű események, amelyek esélyt adnak a hiány pótlására.

Enyhe telünk lesz

A blog rendszeres olvasói – és ezt minden szerénység nélkül állíthatom – igazán jó helyzetben vannak a magyar tervezők legfrissebb kollekcióinak terén, ami persze azt is jelenti, hogy nem sok újdonságot láttak a hétvégén a VAM Design Center kifutóján. Élőben persze mégis minden más, így fussunk gyorsan át azon, hogy mit is vonultattak fel kedvenc – és kevésbé kedvenc – tervezőink.

Ismét megnézhettük élőben Abodi Dóra „Secret Layers” elnevezésű kollekcióját, amely a hihetetlen luxust képviseli, minimalista ellentáborként pedig a USE unused márka (talán túlzottan) letisztult darabjait. Mojzes Dóra „Prometheus” kollekcióját is ismertük már, noha a hétvégén a türkiz helyett a vérvörös szín dominált, míg néhány egyszerűbb, szürke kapucnis darabot is készített. Szegedi Kata „Paradise City” nevű vonaláról is írtunk már, amelynek apró darabokból összeállított hatású ruhái mintha túlzottan egymásra épülnének. A kiemelt estéről nagyon hiányoltam a grúz származású Tamara Barnoffot, akinek pedig idei téli kollekcióját egyszerűen mesésnek találtam, illetve Tomcsányi Dórit, aki az utóbbi évek alapján sokkal inkább megérdemelte volna a szereplést mint egy, a nagyok közé valahogy odacsöppent kezdő.

A Nubu kollekciójára (amit ebben a cikkben mutattam be) a „profi” lehet a találó szó, erről mindenki eldöntheti magának, hogy pozitívan vagy negatívan cseng egy ruhakollekció kapcsán. A tyúklábmintából kiragadott elemek kiegészítőként való használata zseniális, a kollekció maga viszont kicsit egyhangú, amit csupán a festett selyem dob fel valamennyire. A KEPP Showroom számomra egyszerűen értelmezhetetlen, Konsánszky Dóra viszont hozta a megszokott „érett” minőséget. Anh Tuan – aki leginkább táskáival szokta magával ragadni a közönséget – a kiegészítők mellé csodás, bőrközpontú kollekciót épített fel, míg Benus Dani a katonai zubbonyokhoz fordult inspirációért.

Az ifjú generáció – a teljesség igénye nélkül

Minden fentinél izgalmasabb volt azonban a fiatal tervezők bemutatkozása. Elsőként – igen, elfogult vagyok – a Zoe Phobicot emelném ki, amelynek téli kollekciója a legnagyobb dörgő tapsot kapta a bemutatócsokor végén. Az „OUT” sok műbőrrel és művelúrral operál, illeszkedve a – már-már unásig emlegetett – peplumos trendbe és a fekete-burgundi színvilágba. Vonalai könnyedek, ahogy maga a koncepció is: ezen a bemutatón kapták a modellek a legkényelmesebb lábbeliket. Igazi fiatalos kollekció, ahol a néhány különleges elem ellenére senkinek sem lehet gondja a kvázi kritériumként megszabott „hordhatósággal”.

Aztán ott volt egy másik kedvencünk, az Imogen, ahol szintén az egyszerű vonalvezetés dominált, elegánsságából azonban ez semmit nem von le. Kedvencem a teljesen zárt, fekete apácaruha volt, ugyanis egy „korai Chanel” jutott róla eszembe. Nagy érdeklődéssel vártam az Erlent, a Gombold újra! egyik különdíjasának, a hozzám hasonlóan flittermániás Erdei Gergelynek kollekcióját, ami a vártnál sokkal letisztultabbra sikeredett.

Ami viszont abszolút meglepetés volt, az a La Maison d'Elysian. Bódis Boglárka és Gajer Emese annyira kifinomult és elegáns kollekciót tett le az asztalra, hogy arra nincsenek is szavak. A backstage-ben ülve némán bámultuk ezeket a gyönyörű ruhákat, kabátokat, és nem mellesleg a legnagyobb odafigyeléssel megmunkált bőr táskákat, míg a modellek egyenként (a kérésnek megfelelően mosolyogva!) léptek a kifutóra, a lágy francia zenei aláfestésre. Ugyan én nem tartom magam az elegáns és nőies csapat tagjának, de ezekre az Audrey Hepburnhöz méltó darabokra egy rossz szavam sem lehetett. Nagy kár, hogy a fotókon nem látszik az záró estélyi arany szegecsekkel kirakott háta (ahogy Barnoff „pillangó gerince” sem).

Marie Claire Fashion Days Backstage (saját fotó)

Ambivalens érzések

Zoe Phobic kollekcióját kísérve ez volt az első lehetőségem, amikor beláthattam a kulisszák mögé. Az már biztos, hogy az ezt követő eseményeken már más szemszögből fogom kritizálni az apróbb zökkenéseket és hiányokat, hiszen a háromnapos, hajnaltól késő estig tartó megfeszített munka, és minden ott dolgozó kiérdemelte az elismerésem. Az (alig) panaszkodó modellek, a szorgos és rendkívül segítőkész öltöztetők, az egész káoszt egyben tartó szervezők is megérdemeltek volna egy hatalmas tapsot.

Azonban az úgynevezett VIP esttel már komolyabb problémák voltak, és egyáltalán nem a háttérben folyó munkálatok miatt. A válság ugyanis ide is berobbant, és hol van már a tavalyi minőségi vendéglátás... Mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a Marie Claire Fashion Days valóban nem jöhetett volna létre a támogatók segítsége nélkül, mivel ezt olyan módon honorálták, hogy az épületben lévő összes széket a szponzoráló bankok és egyéb cégek számára foglalták le, a „szakmai nap” név alatt futó pénteki estéről pedig csak a szakma hiányzott.

A nagyon-nagyon fontos embereken és a cég alkalmazottain kívül (akiknek nagy része igen feltűnően unatkozó férfi volt) minden újságíró és blogger abban a megtiszteltetésben részesült, hogy végigállhatta az estét. Azt már inkább nem is kommentálnám, hogy a fények lekapcsolása után az üresen maradt helyekre besunnyoghattunk. Jól esett, na. Főleg az, amikor a magazin – a valós helyzetről ezek szerint mit sem sejtő – vezető szerkesztője többször is megkérdezte nyitóbeszédében, hogy a támogatók és a bloggerek kényelmesen ülnek-e. A nemleges dörmögés nehezen juthatott el a leghátsó álló sorokból a színpad felé. Úgy gondolom, hogy a jövő újságíró nemzedékét illene megbecsülni. Jövőre majd előre érdeklődünk.

A fotókért köszönet Pintér Krisztiánnak, az én exkluzív backstage pillanatképeimet a blog Facebook-oldalán találjátok.