A hétvégén megrendezésre került az idei Marie Claire Fashion Days, ami az egyik legnagyszabásúbb, és leginkább várt divatesemény Budapesten. A mostani alkalommal azonban nemcsak a meghívott vendég szemeivel láthattam a rendezvényt, hanem mint a háttérben szorgoskodó aktív résztvevő is, így visszafogom magam, és a tervezettnél kevesebbet panaszkodom majd. Talán nem is lesz meglepő, hogy két teljesen más eseményt láttam e két különböző szemszögből.
Marie Claire Fashion Days: a jövő útja?
Természetesen – mint minden más kezdeményezést – a Marie Claire Fashion Days-t is rengeteg kritika éri. Amikor bizonyos, egyelőre a nagyközönség számára titkos információkat nem tudtunk, többekben felmerült a kérdés, hogy például a Nanushka és a Je suis belle miért nem képviselteti magát a hétvégén. Választ ekkor még nem kaptunk, de azt addig is tudtuk, hogy e két tervezőcsapat jóval előrébb jár az átlagnál. A rejtély tegnap reggel megoldódott, és hamarosan mindenképp beszámolok róla, bár a Facebook-oldal lájkolói már tudják, miről van szó.
A másik kritika, ami viszont tulajdonképp az összes hazai divatbemutatóra érvényes, hogy a nemzetközi menetrendtől fél évvel le vagyunk maradva. Itthon persze ez is könnyen megmagyarázható: az átlagos bemutató-látogatót nem érdekli ősszel az, hogy mi lesz majd a divat jövő nyáron. Nagy felvásárlók sincsenek jelen, akiknek fél évvel előre kellene készülniük divatáruházuk számára, s legfőképp a magyar tervezők közül csak néhány szerencsés kivétel tartja a lépést a nemzetközi irammal. A Marie Claire így egy tipikus magyar rendezvény, amit a magyar közönségnek címeznek, így ez tulajdonképp rendben is van, hiszen nem kell túlpozicionálnia magát. Főként úgy, hogyha vannak időközi, apróbb hangvételű események, amelyek esélyt adnak a hiány pótlására.
Enyhe telünk lesz
A blog rendszeres olvasói – és ezt minden szerénység nélkül állíthatom – igazán jó helyzetben vannak a magyar tervezők legfrissebb kollekcióinak terén, ami persze azt is jelenti, hogy nem sok újdonságot láttak a hétvégén a VAM Design Center kifutóján. Élőben persze mégis minden más, így fussunk gyorsan át azon, hogy mit is vonultattak fel kedvenc – és kevésbé kedvenc – tervezőink.
Ismét megnézhettük élőben Abodi Dóra „Secret Layers” elnevezésű kollekcióját, amely a hihetetlen luxust képviseli, minimalista ellentáborként pedig a USE unused márka (talán túlzottan) letisztult darabjait. Mojzes Dóra „Prometheus” kollekcióját is ismertük már, noha a hétvégén a türkiz helyett a vérvörös szín dominált, míg néhány egyszerűbb, szürke kapucnis darabot is készített. Szegedi Kata „Paradise City” nevű vonaláról is írtunk már, amelynek apró darabokból összeállított hatású ruhái mintha túlzottan egymásra épülnének. A kiemelt estéről nagyon hiányoltam a grúz származású Tamara Barnoffot, akinek pedig idei téli kollekcióját egyszerűen mesésnek találtam, illetve Tomcsányi Dórit, aki az utóbbi évek alapján sokkal inkább megérdemelte volna a szereplést mint egy, a nagyok közé valahogy odacsöppent kezdő.
A Nubu kollekciójára (amit ebben a cikkben mutattam be) a „profi” lehet a találó szó, erről mindenki eldöntheti magának, hogy pozitívan vagy negatívan cseng egy ruhakollekció kapcsán. A tyúklábmintából kiragadott elemek kiegészítőként való használata zseniális, a kollekció maga viszont kicsit egyhangú, amit csupán a festett selyem dob fel valamennyire. A KEPP Showroom számomra egyszerűen értelmezhetetlen, Konsánszky Dóra viszont hozta a megszokott „érett” minőséget. Anh Tuan – aki leginkább táskáival szokta magával ragadni a közönséget – a kiegészítők mellé csodás, bőrközpontú kollekciót épített fel, míg Benus Dani a katonai zubbonyokhoz fordult inspirációért.
Az ifjú generáció – a teljesség igénye nélkül
Minden fentinél izgalmasabb volt azonban a fiatal tervezők bemutatkozása. Elsőként – igen, elfogult vagyok – a Zoe Phobicot emelném ki, amelynek téli kollekciója a legnagyobb dörgő tapsot kapta a bemutatócsokor végén. Az „OUT” sok műbőrrel és művelúrral operál, illeszkedve a – már-már unásig emlegetett – peplumos trendbe és a fekete-burgundi színvilágba. Vonalai könnyedek, ahogy maga a koncepció is: ezen a bemutatón kapták a modellek a legkényelmesebb lábbeliket. Igazi fiatalos kollekció, ahol a néhány különleges elem ellenére senkinek sem lehet gondja a kvázi kritériumként megszabott „hordhatósággal”.
Aztán ott volt egy másik kedvencünk, az Imogen, ahol szintén az egyszerű vonalvezetés dominált, elegánsságából azonban ez semmit nem von le. Kedvencem a teljesen zárt, fekete apácaruha volt, ugyanis egy „korai Chanel” jutott róla eszembe. Nagy érdeklődéssel vártam az Erlent, a Gombold újra! egyik különdíjasának, a hozzám hasonlóan flittermániás Erdei Gergelynek kollekcióját, ami a vártnál sokkal letisztultabbra sikeredett.
Ami viszont abszolút meglepetés volt, az a La Maison d'Elysian. Bódis Boglárka és Gajer Emese annyira kifinomult és elegáns kollekciót tett le az asztalra, hogy arra nincsenek is szavak. A backstage-ben ülve némán bámultuk ezeket a gyönyörű ruhákat, kabátokat, és nem mellesleg a legnagyobb odafigyeléssel megmunkált bőr táskákat, míg a modellek egyenként (a kérésnek megfelelően mosolyogva!) léptek a kifutóra, a lágy francia zenei aláfestésre. Ugyan én nem tartom magam az elegáns és nőies csapat tagjának, de ezekre az Audrey Hepburnhöz méltó darabokra egy rossz szavam sem lehetett. Nagy kár, hogy a fotókon nem látszik az záró estélyi arany szegecsekkel kirakott háta (ahogy Barnoff „pillangó gerince” sem).
Ambivalens érzések
Zoe Phobic kollekcióját kísérve ez volt az első lehetőségem, amikor beláthattam a kulisszák mögé. Az már biztos, hogy az ezt követő eseményeken már más szemszögből fogom kritizálni az apróbb zökkenéseket és hiányokat, hiszen a háromnapos, hajnaltól késő estig tartó megfeszített munka, és minden ott dolgozó kiérdemelte az elismerésem. Az (alig) panaszkodó modellek, a szorgos és rendkívül segítőkész öltöztetők, az egész káoszt egyben tartó szervezők is megérdemeltek volna egy hatalmas tapsot.
Azonban az úgynevezett VIP esttel már komolyabb problémák voltak, és egyáltalán nem a háttérben folyó munkálatok miatt. A válság ugyanis ide is berobbant, és hol van már a tavalyi minőségi vendéglátás... Mindenki számára nyilvánvalóvá vált, hogy a Marie Claire Fashion Days valóban nem jöhetett volna létre a támogatók segítsége nélkül, mivel ezt olyan módon honorálták, hogy az épületben lévő összes széket a szponzoráló bankok és egyéb cégek számára foglalták le, a „szakmai nap” név alatt futó pénteki estéről pedig csak a szakma hiányzott.
A nagyon-nagyon fontos embereken és a cég alkalmazottain kívül (akiknek nagy része igen feltűnően unatkozó férfi volt) minden újságíró és blogger abban a megtiszteltetésben részesült, hogy végigállhatta az estét. Azt már inkább nem is kommentálnám, hogy a fények lekapcsolása után az üresen maradt helyekre besunnyoghattunk. Jól esett, na. Főleg az, amikor a magazin – a valós helyzetről ezek szerint mit sem sejtő – vezető szerkesztője többször is megkérdezte nyitóbeszédében, hogy a támogatók és a bloggerek kényelmesen ülnek-e. A nemleges dörmögés nehezen juthatott el a leghátsó álló sorokból a színpad felé. Úgy gondolom, hogy a jövő újságíró nemzedékét illene megbecsülni. Jövőre majd előre érdeklődünk.
A fotókért köszönet Pintér Krisztiánnak, az én exkluzív backstage pillanatképeimet a blog Facebook-oldalán találjátok.
