A fő esemény – a zártkörű 7-i megnyitót követően – természetesen június 8-án lesz; a tavalyihoz hasonlóan idén is egy szakmai konferenciával indul majd a nap, és hatalmas alapterületű dizájnpiac színesíti az üres órákat. Rengeteg fiatal tervező készül új kollekciókkal a Millenárisba, így kifejezetten érdemes lesz félretenni a fizetésünkből abba a bizonyos dizájnperselybe.
Találkozhatunk a Monofashion Shop lányaival (azaz a Nubu márkával, akik csodás kollekcióval készülnek a GÚ „Oldhands” kategóriájára is), kint lesz természetesen az Ourstyle Boutique, amely a legfontosabb magyar tervezők munkáit gyűjti egy fedél alá, és a blogon sokat emlegetett Black Box Concept Store is, amely többek között az Imogen és az Artep ruhák egyik fő lelőhelye.
Idekapcsolódik a 9-én helyet kapó esemény is, amely ugyan zártkörű, mégis említésre méltó kezdeményezés. Ekkor ugyanis buyer showroom nyílik az Erzsébet téri Design Terminálban, ahol a közép-európai régió kiemelt tervezői – a magyarok mellett a CEFD-en részt vevő országok képviselői, tehát cseh, lengyel és szlovák dizájnerek – kapnak arra lehetőséget, hogy még közelebbi kapcsolatba kerülhessenek a Budapestre érkező felvásárlókkal. A 25 márka ezáltal rengeteg külföldi bolt polcain jelenhet meg, és ez hatalmas esély.
Visszatérve 8-ára: a konferenciák és a dizájnpiac mellett két kiállítást is megnézhetünk. Egyrészt a Gombold újra! Közép-Európa pályázat kiegészítő alkategóriájának 8 döntős kollekciója tekinthető majd meg, ezeket ugyanis idén nem a kifutón mutatják majd be. Egy másik gyűjteményt is érdemes lesz meglátogatni: a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel együttműködésben, a Design Terminál gondozásában, hátrányos helyzetű gyermekek magyar divattervezőkkel együtt elkészített vászontáskáit láthatjuk, amiket a nyitó éjszakán megrendezésre kerülő zártkörű jótékonysági aukción árvereznek el. A bevételt a Magyar Ökumenikus Segélyszervezettel közösen karitatív célra fordítja a szervezőcsapat.
Ha pedig már a jótékonyságnál tartunk: tavaly nagyban rontotta az élményt a hatalmas tömeg, amely a Gombold újra! döntőjére sereglett a Millenárisba. Természetesen mindenki örült, hogy ilyen sokan kíváncsiak a kortárs magyar divatra, ám az esemény élvezetét nagyban rontotta az egy négyzetméterre jutó érdeklődők aránya. Ezután többen is javasoltuk a belépőjegy bevezetését, és a bevétel jótékony célokra történő felhasználását, ami idén valóra is válik. Ennek két előnye is lesz, hiszen egyrészt a létszám semmit nem fog levonni a nap értékéből, másrészt a teljes bevételt a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet támogatására fordítják majd, amiért köszönet és gratuláció.