Elvégre csak meg kell akadályozni, hogy az állam a saját területeit új bérlőknek adja ki. Előzményként annyi: lejárt a kishantosiak szerződése, területüket 10 új parcellára osztották fel és megpályáztatták. Helyben bejegyzett gazdálkodók és egy oktatási intézmény nyert. A biogazdálkodás ügyvezetői szerint szabálytalan volt a pályázati eljárás, ezért nem adják át a területet. Azt is állítják, hogy a helyi gazdálkodók nem is helyi gazdálkodók.
Fővárosi Greenpeace-aktivisták riadóláncoznak a környéken, ha kell, traktor elé állnak. Értjük mi, Magyarországon se bálnát, se fókát nem lehet megmenteni, de még egy jó kis ciántechnológiás bányánk sincs. Az időt meg el kell tölteni valahogy.
Kishantos a Vidékfejlesztési Minisztérium után már a Célpontot is ekézi. A paranoia csúcsa, hogy magukra vették a beteg gyerekek pénzének lenyúlásáról szóló anyagot. Ha Ács Sándorné blogjából jól olvassuk, akkor szerintük szándékosan került egymás mellé a műsorajánlóban a két felkonf: azért, hogy a „felületes szemlélő összekösse a két esetet.”
De nem mehetünk el a „több tízmillás tartozás” mellett sem. Ugyanis 30 millió az több tízmilla. Szerintünk. Kishantos szerint nem. Tény, hogy már csak 4 millával tartoznak az államnak. Egy tízéves per következménye, hogy 30 milliót kell visszacsengetniük az államnak, mert szerződést szegtek. Hiába vállalták, nem hoztak külföldi tőkét, így a kedvezményes bérleti díj sem járt.
Kishantos a Célpontot is meg akarta vezetni. Egy német–magyar kormányközi megállapodásra hivatkozva állították, hogy ebből bizony diplomáciai bonyodalom is lehet, ha Kishantos elveszíti a területeit. Találtunk egy 1992-es megállapodást, amely 10+5 évre szólt, de ebben nem volt szó se ökogazdaságról, se Kishantosról. Kiderült, hogy egy későbbi, a német és a magyar mezőgazdasági minisztérium között kötött szerződést emlegetnek. Ez Kishantosról rendelkezett és két évre szólt, tehát már rég hatályát vesztette. Szóval a német vonallal Ács Sándorné ügyvezetőnek fölösleges érvelnie tovább.
Más ráhatással is próbálkoztak. Stábunkat már azelőtt perrel fenyegette Kishantos, mielőtt anyagunk adásba került volna. A zsarolás nekünk nem jön be. Mögötte mindig bűzlik valami.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!