Az AP kirúgta az egyik legjobb fotóriporterét, mert retusálta egyik képét. A 444.hu a következőket írja: „A sajtófotók retusálása a legtöbb hard news hírügynökségnél, lapnál és szájtnál szigorúan tilos, egyszerűen azért, mert a több évtizedes alapelvek szerint a sajtófotóknak a valóságot kell bemutatniuk, nem hazudhatnak, még akkor sem, ha a kép minőségén úgy javít a Photoshop, hogy a lényegen nem változtat.”
Azután jönnek az „elrettentő” példák, hogy a Pulitzer-díjas Contrerason kívül ki manipulálta még az újságban közzétett fotóit. Jeles kollégáink a Time magazin képhamisítási botrányát is felelevenítették, amelyen a felesége meggyilkolásával vádolt O. J. Simpson portréjának levették a szaturációját, hogy sötétebbnek tűnjön a volt focista bőre. (Az újságírót biztosan nem rasszista indíték vezérelte.)
Magyar vonatkozású példát nem említenek, pedig emlékeznek még arra, amikor 2010 decemberében az Economist „színkorrektúrázott” Orbán/portrét tett közzé? A képaláírás üzenete is egyértelmű volt: „Orbán eljön érted”.
A Hír TV szóvá tette, miért nem torzításmentesen közölték az AFP fényképét – erre az volt a válasz, hogy „csak” színkorrektúrázták a portrét, nincs szó manipulációról. Közben a fél magyar sajtó arról cikezett: „alaptalanul vádaskodik a Hír TV”, „jól kioktatták a Hír TV-t”, „lenyomta az Economist a Hír TV-t” Kár volt.
Ti írtátok: akkor sem lehet módosítani egy képen, „ha a minőségén úgy javít a Photoshop, hogy a lényegen nem változtat”.
Jó érzés, hogy megint nekünk volt igazunk, az meg pláne, hogy ebben a baloldali online sajtó erősít meg. Ebből is látszik, hogy a sárdobálás olimpiai bajnokai mennyire következetlenek és elvtelenek. Kimondhatjuk, hogy az Economist nagy arcú főszerkesztője egy piti manipulátor. A magyar baloldali sajtó pedig az ő önkéntes lábzsámolya.
Eljött az idő, hogy bocsánatot kérjetek tőlünk!