A szocik szeretik a Célpontot

Már az MSZP is büszke a Célpont oknyomozó riportjaira.

Landslide Victor
2014. 02. 18. 8:12
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Már az MSZP is büszke a Célpont oknyomozó riportjaira. A minap a következő cikkre lettem figyelmes a Népszabadságban – amiből egyértelműen kiderül, hogy műsorunk már Gőgös Zoltán számára is referencia.

A történet a következő: 2012 őszén mutattuk be, kik és hogyan játsszák át törvénytelenül a magyar földet osztrák gazdák kezére. Álnéven hívtam fel a cikkben megnevezett kapuvári szaktanácsadót azzal az ürüggyel, hogy osztrák ismerősöm földet szeretne Magyarországon. A férfi segítőkész volt – azt ígérte, hogy „támogatásokat is hoz jelképes összegért”. Lebukott. Kovács Tamás hangját a Rábaközben sokan felismerni vélték, és beazonosították a cégéhez kapcsolódó vágóképeket is, ezért egy hete Gőgös Zoltán a Célpont riportjára hivatkozva sajtótájékoztatót tartott a kapuvári gazda lemondását követelte, mivel időközben megyei alelnöknek választották a MAGOSZ Ifjú Gazda tagozatában. Ennek néhány órával később Kovács Tamás eleget is tett.

Érdekesek a szocialisták. Ha az érdekeik úgy kívánják, abban az esetben kétség sem fér a hitelességünkhöz, referenciaként hivatkoznak a Hír TV-re, miközben a kapuvári sajtótájékoztatót megelőzően néhány nappal ugyanaz a Gőgös Zoltán még manipulációval vádolta csatornánkat . A következőket mondta: „A Mesterházy Attila-ügyben is csaltak a hangfelvétellel. Nem kell nekem erről a tévéről többet mondanom. Önöknek ez a gyakorlata. Szánalmas! Most azzal sincs problémájuk, hogy álnéven »húztam csőbe« egy gazdát, miközben 2008-ban Veres János kampányfőnökének, Tóth Viktornak a szavazatvásárlási ügyében olyanokat írogattak, hogy a BBC etikai kódexét semmibe véve gyártunk hazug kampányfilmeket. Még jó, hogy a szocialisták ilyen következetesek!”

Úgy vannak vele, végre fülön csíptek egy MAGOSZ-os gazdát – arról viszont, hogy mi lett a kazári LEADER fél milliárdjával, hogyan kapott kormányzásuk alatt 2500 hektárnyi földet a volt nagyiváni téeszelnök, illetve hogyan vették el a földet az újfehértói gazdáktól, nem akarnak beszélni. (És ez csak néhány emlékezetesebb példa a Célpont archívumából.)

Egyébként lenne egy témajavaslatom Gőgös képviselő úrnak – érdemes tovább néznie a kapuvári szaktanácsadót lebuktató videónkat. Néhány perccel később ugyanis megszólal a riportban egy „zsebszerződésekben jártas”  ügyvéd is, akiről azt állítjuk, hogy az egyik volt szocialista földművelésügyi miniszter rokona, hátha sikerül neki az ügyvéd urat is beazonosítania.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.