dilettans.com

Megint egy remek kis cikk, amelyben „megsztárololták” a Hír TV-t. Most a Forbesban emelik az elismertségünket.

Zielpunkt
2014. 02. 07. 13:24
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Ez akár jó is lehetne, ha nem a szokásos ballib alapállásból írnának rólunk, amely szerint minden jobboldali újságíró bugris, lúzer, pancser és persze pártkatona – az utóbbi mindenképp. Itt volt például az eset, amikor a Magyar Nemzet lehozta, hogy „állítólag, vélhetően, meg nem erősített infók szerint, valószínű”, hogy egy szoci politikusnak eltitkolt pénzei vannak külföldi számlákon. Aznap a napilapot fikázó cikk jelent meg a 444-en és az Indexen is.

Persze, ilyen hülyék a Magyar Nemzetnél, biztos lehoznak egy cikket, ha nem lenne bombabiztos infójuk. Én speciel arra gondoltam, így promózták be a későbbi leleplező cikküket. De ha az indexesek tényleg nem feltételeztek semmilyen szakértelmet, ravaszságot a Magyar Nemzetről, és még a humorérzéküket is elveszítették, akkor most loholjanak csak a sztori után! Az ócsárlás miatt három nap versenyhátrányba kerültek, gratula!

Ami pedig a Forbest illeti, ilyen kérdéseket tesznek fel Simon Zsolt TV2-vezérigazgatónak:

– Régóta foglalkoztat minket, mit csinál egy hírpolitikai főtanácsadó. Két dolgot tudunk elképzelni: hogy semmit, csak valakinek fontos, hogy legyen, a másik meg hogy csinál valamit. Mind a kettő riasztóan hangzik.
– Tanácsadóként segíti az aktuális műsorokért felelős kollégák munkáját.
– Hogyan segíti? Milyen szakértelmet hozott a Hír TV-től, amit onnan kellett idehozni?
– Ezt azok a kollégák tudják megmondani, akik napi szinten dolgoznak vele.

Hogy milyen szakértelmet? Hm. Hát, igazán nem akarunk dicsekedni, de akad a polcon egynéhány szakmai díj, például a legutóbbi hír-hírháttér kategória első helyezése a Kamera Korrektúráról, vagy említhetném a Célpont elismeréseit. Előfordult nálunk néhány leleplező riport, amelynek kemény politikai következményei voltak. Én például irtóra élveztem, amikor az SZDSZ – a Forbes újságíróinak kedvenc pártja – kénytelen volt csalás miatt megismételni az elnökválasztást. Szerintem amúgy elkel a segítség az olyan tévénél, ahol az augusztus 20-ai tűzijátékot mutatják, miközben emberek halnak meg a viharban (2006), vagy nem tudják közvetíteni az olyan „jelentéktelen” eseményeket, mint a tévéostrom. És például nem árt ott egy szakértő, ahol előfordulhat, hogy az MSZP-kongresszus ominózus köteles bekiabálásáról készült felvételt „véletlenül” letörlik.

A Forbes rendkívül független újságírója valószínűleg nem értesült arról, hogy tevékenykedett hírpolitikai tanácsadó a TV2-nél korábban is. Hogy is hívták ? Nem ugrik be a neve. Pedig olyan független, pártsemleges személyisége volt! Ja, hát a Batiz András! Nem volt ő véletlenül az MSZP-kormány szóvivője? Aztán épp annál az országos tévénél lett tanácsadó, amely sokáig a szocik médiabázisa volt. Olyan nevek tűntek fel vezető pozícióban akkor, mint Bárdos András, aki ha jól emlékszem, nem fideszes politikusokkal járt nyaralni.

Azt, hogy ki tette Batizt a TV2-nél tanácsadói pozícióba, miután már nem volt kormányszóvivő, le kell írnom?

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.