Teherán kész a tárgyalások felújítására
Irán nyitott arra, hogy felújítsák a tárgyalásokat az atomprogramjáról a nyugati országokkal, ha tárgyalópartnerei jó szándékot mutatnak – közölte Abbász Aragcsi.
Irán nyitott arra, hogy felújítsák a tárgyalásokat az atomprogramjáról a nyugati országokkal, ha tárgyalópartnerei jó szándékot mutatnak – közölte Abbász Aragcsi.

A bombázások után nagy a kockázata a radioaktív anyagok terjedésének és a maradék lőszerek felrobbanásának.

„Teheránnak joga van megvédeni magát.”




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vidéki, dolgozó embereknek továbbra is a Fidesz a biztos választás – mutatott rá az építési és közlekedési miniszter.

Stabil a kormánypártok előnye.

Mutatjuk, hol lehet rámenni a Balaton jegére.

A volt baloldali miniszterelnök hálózata személyi és szervezeti szinten is megjelent a Tisza Párt körül.

Hivatalosan ezt állítja a szétosztásért felelős minisztérium.

Fűtés nélkül a fagyos télben.

Brüsszel mindent megpróbál megtenni annak érdekében, hogy egy Brüsszel-párti, Brüsszelnek igen fontos kormány jöjjön létre.

Útlezárás, súlykorlátozás nincs érvényben az országban.

Nem ez volt az első ügye.

A kulcs a szeretet és az összetartozás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.