Politikai tevékenységre buzdítja a bírókat az EKINT
Minap kiadott közleményében még a bírói függetlenség miatt aggódott Soros György egyik magyarországi kulcsszervezete, az Eötvös Károly Intézet.
Minap kiadott közleményében még a bírói függetlenség miatt aggódott Soros György egyik magyarországi kulcsszervezete, az Eötvös Károly Intézet.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az NVB feladatai közé tartozik a választások tisztaságának fenntartása.

Keresik a tettest.

A Nemzeti Színház főigazgatója nyílt levélben válaszolt a Tisza Párt színész-politikusának a vádjaira.

Az elemző szerint a kormánypártok előnyből futnak neki a kampányidőszaknak.

A kelet-magyarországi országrész beérte Nyugat-Magyarországot.

A volt ukrán külügyminiszter azt is elmondta, miért.

NATO-főtitkár szerint ez visszafordíthatatlan.

A megújított márkajelzés 2027-től az elektromos és hibrid modelleken jelenik meg.

Cillei Borbála a második felesége volt Zsigmondnak, Mária halála után.

A repülőtéren a jegesedés és ónos eső miatt a legmagasabb szintű havas készültséget léptették érvénybe, járatkésések és törlések még előfordulhatnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.