Deák Dániel: A Bölcsek Tanácsa nem fogja megoldani a Fidesz és a Néppárt ügyét
Elmondta: az Európai Néppárt nyugat-európai tagpártjai mostanra balliberális irányba mozdultak el, és szükség volna egy „visszamozdulásra”.
Elmondta: az Európai Néppárt nyugat-európai tagpártjai mostanra balliberális irányba mozdultak el, és szükség volna egy „visszamozdulásra”.

Bírálta a német kormány 2030-ig szóló gazdaságpolitikai tervezetét, a német gazdaság állapotát a kormány számára évente jelentésben értékelő „Bölcsek Tanácsának” elnöke, Christoph Schmidt a dpa hírügynökségnek adott interjújában.
Schüssel 2012-ben az alaptörvény hatályba lépésekor a Fókuszban a nemzeti érdek című konferencián kijelentette: Magyarország nagyon is jó úton halad.
Egy úgynevezett bölcsek tanácsa tanulmányozza majd az elkövetkező időszak magyarországi fejleményeit és ennek kapcsán értékelést készít a Fidesz politikájáról – közölte Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) parlamenti frakcióvezetője a pártcsalád szerda
A terv szerint a tanács tapasztalatokat gyűjtene Magyarországon, és jelentést állítana össze a politikai helyzetről és a Fidesz tevékenységéről – írta a Bild.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy zajjal terhelt, zaklatott világban különösen nagy ereje van annak a csendnek, amelyet Jézus Krisztus teremt – hangsúlyozta Steinbach József református püspök karácsonyi igehirdetésében Balatonalmádiban.

Egyről a kettőre, Magyarország így indítja az évet – írta közösségi oldalán Kocsis Máté.

Kötelező ellenük a védőoltás, mégis felbukkant két betegség.

A máshol élők pedig irigykednek.

Ez jelentős előrelépést jelent az űrtechnológiában.

Meghalt négy ember, rengeteg a sebesült.

A levegőben megsemmisítettek egy célpontot.

Karácsonykor a futballvilág csillagai idén is aktívak a közösségi médiában.

As the end of the year approaches, Peter Szijjarto has been recalling key moments from the past few months through a series of video retrospectives.

Több, mint két évtizedes várakozásnak vetnének véget az Ágyúsok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.