Még zöldebb lesz Buda és agglomerációjának közlekedése
A kormány hétmilliárd forintos fejlesztésének köszönhetően kevesebb lesz a zaj és tisztább lesz a levegő.
A kormány hétmilliárd forintos fejlesztésének köszönhetően kevesebb lesz a zaj és tisztább lesz a levegő.

Fürjes Balázs elsőként Tóth József angyalföldi polgármesterrel tárgyal, a kerületekkel egyesével egyeztetnek.

Nagyon büszkék vagyunk, hogy mindent hazai cégekre tudtunk bízni – mondta az államtitkár, aki szerint a múlt figyelembe vételével szerették volna a világ legjobb stadionját felépíteni.
Tarlós István az átadáson kiemelte, hogy a projekt fontos része volt a campus parkjának megújítása is: hamarosan a lakosság számára is megnyílik a 15 ezer négyzetméteres közpark.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter politikája veszélyes irányba viszi a közéletet.

Az elkövetőt elfogták.

A Generális Konvent elnöksége már korábban kilátásba helyezett egy ilyen lépést.

A politikus vitára is kihívta a Tisza szereplőit, és kijelentette: a rezsicsökkentést és a magyar érdekek védelmét csak a kormánypártok képviselik.

Az amerikai elnöknek fogy a türelme.

A Rheinmetall üres kézzel távozik.

Egy szülészetet ért légitámadás.

Az NB II listavezetője, a Budapest Honvéd csapata legyőzte a fehérvári csapatot, amely továbbra is mély válságban van.

A francia külügyminiszter már a diplomácia felé hajlana.

Komoly veszélyben forgott a kora-középkori Anglia.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.