Salvini a Magyar Nemzetnek: Kész programunk van Olaszország vezetésére
Az állampolgárok viselik a Conte–Renzi-marakodás következményét – fogalmazott lapunknak a Liga vezetője.
Az állampolgárok viselik a Conte–Renzi-marakodás következményét – fogalmazott lapunknak a Liga vezetője.

Csak a végső győzelemmel lennének elégedettek.

Flavio Briatore erős kritikáját Matteo Salvini is megosztotta a közösségi médiában.

Giuseppe Conte kormányfő szerint még nem adottak a feltételek a mindennapi élethez való visszatéréshez.
Olaszországban napról napra több mint ezerrel emelkedik a diagnosztizált fertőzöttek száma. Eddig 463-an haltak meg.

Meg kell állítani az új koronavírus-fertőzés miatti pánikhangulatot Giuseppe Conte olasz miniszterelnök szerint, aki az olasz közszolgálati médiától is a félelemgerjesztés megfékezését szorgalmazta. A polgári védelmi hatóság friss adatai szerint Olaszorsz
Vélhetően rendkívül erős hatása lesz a koronavírus-járványnak az olasz gazdaságra, de nem lehet előre látni, hogy mennyire lesznek súlyosak a következmények – mondta hétfő este újságíróknak Rómában Giuseppe Conte olasz miniszterelnök.
Matteo Renzi, a legkisebb olasz kormánypártnak, az Élő Olaszországnak (IV) a vezetője feltételeket szabott Giuseppe Conte miniszterelnök hivatalban tartásához egy szerda esti televíziós műsorban, miután tavaly szeptemberben éppen az ő „közbenjárása” eredm



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Már több mint másfél millióan mondtak véleményt a konzultáció révén.

Magzatokra és újszülöttekre nézve életveszélyes lehet a szifilisz.

Fokozódik az előválasztáson elbukó, illetve az előzetes pozícióosztogatásból kimaradtak csalódottsága.

A frakcióvezető szerint a „konvergenciaprogramnak” nevezett dokumentum a baloldal régi adóemelési terveit tükrözi, függetlenül attól, hogy Magyar Péter mit tagad. Kocsis hangsúlyozta: a Tisza Párt gazdasági munkacsoportja maga írta alá a programot.

Amerika szerint a venezuelai elnök a Tren de Aragua drogkartell vezetője.

Alig kezdődött el az adventi időszak, egymás után robbannak ki a botrányok, amiért több olasz iskolában törölnék a karácsonyra és a keresztény hagyományokra utaló kifejezéseket az ünnepi előadás szövegéből.

Az ukrán háborús gépezet nem állhat le.

Ma tartják a 2026-os világbajnokság csoportkörének sorsolását, noha még nem teljes a mezőny.

A leölt állatok utáni kártalanításként több mint nyolcmillliárd forintot utaltak.

Sűrűsödnek a viharfelhők a Tisza Párt felett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.