Az amerikai állam vezetője „megreformálná” a társadalmat
A demokrata politikus ismét a szövetségi kormányzat anyagi segítségének fontosságát hangsúlyozta.
A demokrata politikus ismét a szövetségi kormányzat anyagi segítségének fontosságát hangsúlyozta.

Tisztában vannak azzal, hogy lelkileg milyen kimerítő a járvány idején bevezetett sok korlátozással együtt élni.
New York államban emelkedik a járvány halálos áldozatainak száma – jelentette be Andrew Cuomo, az állam kormányzója a pénteki sajtótájékoztatóján. Közben több amerikai tagállamban tüntetnek a gazdaság és a mindennapi élet újraindításáért.
New York államban kedden 779 beteg halt meg az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegségben – jelentette be szerdai sajtótájékoztatóján Andrew Cuomo, New York állam kormányzója.
Az új típusú koronavírus okozta a Covid-19 betegség eddig csaknem háromezer emberéletet követelt New York államban – mondta Andrew Cuomo, New York állam kormányzója pénteken a szokásos napi sajtótájékoztatóján.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Lapunk minden fontos mozzanatról beszámol.

A miniszterelnök az elmúlt években minden fontos, sorsdöntő kérdésben helyes álláspontot képviselt.

Bejön a kéményen, és viszi a tévét, kocsit, házat.

A fiatalok jelentős állami támogatásokhoz jutnak.

A védőburok elvesztette elsődleges biztonsági funkcióját.

Több halálos áldozatról számoltak be.

Utcára vonultak a tiltakozó diákok pénteken.

The hate-driven politics adopted by the Tisza Party’s president has not proven successful.

Elérhető a Hunyadi-sorozat és a Viszkis is a Filmión.

Hatóanyagok térben és időben precízebb aktiválását segíti.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.