Negyedszázaddal ezelőtt írták alá az izraeli-jordániai békeszerződést
Negyedszázaddal ezelőtt írta alá Izrael és Jordánia a két ország közötti békemegállapodást, de a két állam viszonya az elmúlt években egyre fagyosabb és feszültebb lett.
Negyedszázaddal ezelőtt írta alá Izrael és Jordánia a két ország közötti békemegállapodást, de a két állam viszonya az elmúlt években egyre fagyosabb és feszültebb lett.

Áder János személyében a rendszerváltás óta az első magyar államfő látogatott Laoszba. A politikus háromnapos hivatalos vizitre érkezett.
Névtelenséget kérő tisztségviselők arról számoltak be, hogy a tervek szerint jövő hét elején határoznak a hosszabbítás időtartamáról.
Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend középkereszt polgári tagozat című kitüntetést adományozta Hennagyij Moszkalnak.
A miniszter elmondta, hogy a Katarral való együttműködés alapvetően át fogja alakítani a közép-európai gázellátás biztonságát.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: Omán a Közel-Kelet egyik legjelentősebb kőolaj- és földgázkitermelője, a vele való stratégiai együttműködés Magyarország számára energiaellátási biztonsági érdek.
A magyar államfő Japánban részt vesz Naruhito császár trónra lépési ünnepségén, valamint japán vízügyi beruházásokat is felkeres és megtekint egy hidrogén alapú autóipari üzemet Jokohamában.
A kétoldalú tárgyalások során a kereskedelmi lehetőségek bővítéséről és az öntözés potenciális együttműködési területeiről, valamint ezek fejlesztésének lehetséges irányairól volt szó.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Részletek a cikkben.

A kormányfő megerősítette a 2026-os országgyűlési választások hivatalos időpontját.

Kiszivárgott dokumentum több pontja sértő.

Egy év után szólalt meg a különös körülmények között eltűnt nők bátyja.

Mintha nem is lenen háború az országban.

A szomszédos országok légi közlekedését is akadályozza a rendkívüli időjárás.

2008 után ismét kötelező katonai szolgálat lép életbe.

A beruházás illeszkedik az ország zöldítési stratégiájához.

Teljes vezetőcserét készít elő az ukrán energiaügyi tárcánál Kijev.

Senkit sem hagyunk az út szélén, mindenki hozzájuthat a jogos követeléséhez – szögezte le Nagy István
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.