
- Magyar Nemzet
- diplomácia
diplomácia

A szíriai helyzetről is tanácskoznak hétfőn az uniós külügyminiszterek
Diplomáciai jegyzékben tiltakoztak az ukránok a török kormánynál
Az ukrán külügynél az verte ki a biztosítékot, hogy Erdogan elnök fogadott az Oroszország által Ukrajnától önkényesen elcsatolt Krím félszigeten megválasztott két parlamenti képviselőt.
Stabil az indiai-kínai viszony
Stabil az indiai-kínai viszony, a keletkező nézeteltéréseket megfontoltan kezeli a két ország, és nem engedik, hogy a viták elfajuljanak – állapította meg Narendra Modi indiai kormányfő és Hszi Csin-ping kínai elnök az indiai Mámallapuramban tartott szomb
Áthidalnák a nézetkülönbségeket
A brexit, illetve az unió bővítése is szerepelt Orbán Viktor és Emmanuel Macron tárgyalási pontjai között. Az országvezetők tegnap találkoztak Párizsban.

Az amerikai kongresszus meghallgatja a volt ukrajnai nagykövetét a Biden-ügyben
Orbán Viktor: Magyarország és Franciaország egyaránt sikeres és erős Európát szeretne
Európában különböző országok és régiók vannak, az unió keleti fele különbözik a nyugatitól, de egységre és együttműködésre van szükség – mondta a kormányfő párizsi látogatása elején.

Vízumpolitikából diplomáciai fegyver
Legújabb diplomáciai offenzívájában az amerikai kormány egy régi-új eszközhöz, az emberjogi kérdéshez nyúlt, ami eddig nem volt jellemző Donald Trump külpolitikájára.

A kínai külügy bírálja az ujgurok elnyomása miatt kirótt amerikai vízumkorlátozásokat
Orbán Viktor Rómába és Párizsba utazik
A Kereszténydemokrata Internacionálé rendezvényén vesz részt a magyar kormányfő csütörtökön, majd pénteken Emmanuel Macronnal fog tárgyalni a francia fővárosban.
Fontos híreink
A Kia Ceed utódja praktikus kombi változatban is bemutatkozott

Rutte: Ukrajna NATO-csatlakozása már eldőlt

Deák Dániel: Magyar Péter érezhetően kapkod és pánikban van

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Rendkívüli felhívást adott ki a Kormányzati Tájékoztatási Központ az extrém időjárás miatt
Részletek a cikkben.

Orbán Viktor: Április 12. A biztos választás!
A kormányfő megerősítette a 2026-os országgyűlési választások hivatalos időpontját.

Degradáló, a vidékieket lenéző és tolvajnak tituláló útmutatót kaptak a tiszás önkéntesek
Kiszivárgott dokumentum több pontja sértő.

A Huszti ikrek rejtélyében még mindig maradtak nyitott kérdések a család szerint
Egy év után szólalt meg a különös körülmények között eltűnt nők bátyja.
Külföldi híreink

Ukrajnában felpörgött az elektromosautó-piac, ez az ukránok nagy kedvence
Mintha nem is lenen háború az országban.

Az ónos eső miatt leállt a bécsi és a pozsonyi repülőtér, a prágai is csak korlátozottan működik
A szomszédos országok légi közlekedését is akadályozza a rendkívüli időjárás.

Horvátország kiküldte a behívókat
2008 után ismét kötelező katonai szolgálat lép életbe.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

A Közel-Kelet legnagyobb zöldenergia-szervizközpontját nyitotta meg a CATL
A beruházás illeszkedik az ország zöldítési stratégiájához.

Újabb átrendeződés Zelenszkij környezetében
Teljes vezetőcserét készít elő az ukrán energiaügyi tárcánál Kijev.

Számíthatnak a kormányra a Bászna-Gabona-ügy károsultjai, mindenki megkapja a pénzét – az agrárminiszter elmondta, mi a teendő
Senkit sem hagyunk az út szélén, mindenki hozzájuthat a jogos követeléséhez – szögezte le Nagy István
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

