Másképp látjuk Moszkvát
A magyar közvélemény 43 százaléka pozitív, míg 36 százaléka negatív véleménnyel van Oroszországról – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából.
A magyar közvélemény 43 százaléka pozitív, míg 36 százaléka negatív véleménnyel van Oroszországról – derül ki a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatásából.

A belügyminiszter döntése alapján a TEK látja el a kiemelten védett személyek, ez esetben Vlagyimir Putyin és Szergej Lavrov védelmét.
A szlovén kormányfő az Orbán Viktorral folytatott tárgyalás utáni közös sajtótájékoztatón kiemelte: megbeszélésük fő témája a gazdasági együttműködés elmélyítése volt.
Mindkét ország pontosan tudja, mi az, hogy migráció és ellenőrizetlen határátlépés – jelentette ki a miniszterelnök, miután tárgyalt Marjan Sarec szlovén kormányfővel.

Negyedszázaddal ezelőtt írta alá Izrael és Jordánia a két ország közötti békemegállapodást, de a két állam viszonya az elmúlt években egyre fagyosabb és feszültebb lett.
Áder János személyében a rendszerváltás óta az első magyar államfő látogatott Laoszba. A politikus háromnapos hivatalos vizitre érkezett.
Névtelenséget kérő tisztségviselők arról számoltak be, hogy a tervek szerint jövő hét elején határoznak a hosszabbítás időtartamáról.
Áder János köztársasági elnök a Magyar Érdemrend középkereszt polgári tagozat című kitüntetést adományozta Hennagyij Moszkalnak.
A miniszter elmondta, hogy a Katarral való együttműködés alapvetően át fogja alakítani a közép-európai gázellátás biztonságát.
Szijjártó Péter hangsúlyozta: Omán a Közel-Kelet egyik legjelentősebb kőolaj- és földgázkitermelője, a vele való stratégiai együttműködés Magyarország számára energiaellátási biztonsági érdek.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A vitát le kell folytatni, ennek formája a nemzeti konzultáció – mutatott rá Orbán Viktor.

November végéig tart a nemzeti konzultáció.

Magyar Péter támogatója gáláns ajándékot kapott az ukrán kormányt támogató amerikai alaptól.

A szankciók kérdésben az amerikai elnök szava számít, nem a bürokratáké – jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök.

Az orosz jog szigorúan bünteti a külföldi államokkal vagy szervezetekkel való titkos együttműködést.

Ők számíthatnak Magyarországra.

„Zelenszkij politikai csapdában, közeleg az összeomlás”.

Marco Rossi együttese vasárnap Írország ellen harcolhatja ki az első két hely egyikét.

A közlekedésbiztonsági ellenőrzés november 17. és 23. között Magyarország egész területére kiterjed.

A devizacsere-csatorna egyfajta „biztonsági kameraként” funkcionál, amely képes már pusztán a látványával elijeszteni a hipotetikus betörőt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.