Magyar Levente: Folytatódik a vajdasági gazdaságfejlesztési program

A magyar kormány a jövőben is segíteni szeretné a vajdasági magyarságot, valamint erősítené a vajdasági gazdaságot és a szerb-magyar kapcsolatokat – közölte az államtitkár.

Forrás: MTI2019. 11. 22. 13:09
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke emlékeztetett arra, hogy azért kezdtek neki a vajdasági gazdaságfejlesztési programnak, mert a magyar kormány és a VMSZ is meg volt győződve arról, hogy Szerbia élhető közeg, a magyar politika feladata pedig az, hogy segítsen a vajdasági magyarok szülőföldön történő boldogulásában.

Pásztor István rámutatott, hogy a szerb kormány a kezdetektől fogva nyitott volt a program befogadására. „Szerteágazó rendszert építettünk fel az elmúlt négy évben, a rendszert úgy működtettük, hogy egyetlen olyan helyzet sem volt, amikor támadási felületet nyújtottunk volna, vagy magyarázkodni kellett volna” – tette hozzá.

A pénteken kiírt nyolcadik pályázati körben három pályázat jelent meg, ebből kettő az idegenforgalomra, egy pedig technológiai fejlesztésre vonatkozik.

A vajdasági gazdaságfejlesztési program első, 2016-2018-as szakaszára Budapest kezdetben 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget. A programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezték, a cél a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, valamint a folyamat visszafordítása volt. A gazdaságfejlesztési program második szakasza az idén indult.

Gyógyszergyárat és gyümölcsfeldolgozót adtak át a program keretében

Gyógyszergyárat, valamint gyümölcs- és zöldségfeldolgozó üzemet, hűtőházat és lepárlót adtak át a magyar kormány vajdasági gazdaságfejlesztési programjának keretében pénteken Szabadkán és Palicson.

Az üzemfejlesztések rendkívül jól tükrözik mindazt, amit a gazdaságfejlesztési programmal szerettek volna annak kiötlői elérni – hangsúlyozta a helyszínen Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium parlamenti államtitkára.

Az államtitkár megfogalmazása szerint kiderült, hogy elemi igény és képesség van arra, hogy „ez a közösség éljen a lehetőséggel, és saját magát a hajánál fogva húzza ki abból a gödörből, ahova a történelem lökte”.

Magyar Levente kiemelte, néhány évvel ezelőtt még senki nem gondolta volna, hogy gyógyszergyár épülhet Szabadkán a magyar kormány gazdaságfejlesztési programjának köszönhetően, hiszen alapvetően más irányt céloztak meg először a programmal, a mezőgazdaság, az ipar támogatása volt a cél. A gyógyszergyártás a világ legkomolyabb és technológiailag a legnagyobb kihívással járó gyártófolyamatát igényli, és már erre is képesnek bizonyult a vajdasági magyar közösség. Ez azt bizonyítja, hogy a vajdaságiak nemcsak azokban az iparágakban tudnak helytállni, amelyeknek hagyománya van a térségben, hanem olyanokban is, amelyek a világ élvonalában vannak. „Iránytű ez mindannyiunk számára, hogy milyen irányban szeretnénk továbblépni” – mondta, majd ígéretet tett arra, hogy „amíg lesz nemzeti kormány Magyarországon, és ezzel párhuzamosan lesz magyar vállalkozói közösség a Vajdaságban, addig folytatjuk ezt a programot”.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség (VMSZ) elnöke: a gazdaságfejlesztési program a nemzetpolitika új eszközévé vált, a nemzetpolitika ezáltal gazdagodott, még ha korábban sokan nem is tudták elképzelni, hogy ez lehetséges.

A vajdasági gazdaságfejlesztési program első, 2016-2018-as szakaszára Budapest kezdetben 50 milliárd forintot szánt, később azonban növelték a keretösszeget. A programban a legnagyobb hangsúlyt a mezőgazdaságra, az idegenforgalomra, valamint a kis- és közepes vállalkozások fejlesztésére helyezték, a cél a fiatalok külföldre vándorlásának megállítása, valamint a folyamat visszafordítása volt. A gazdaságfejlesztési program második szakasza az idén indult.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.