Pünkösdhétfőn püspökké szentelték Balog Zoltánt
Az Országgyűlés elnöke az állam nevében köszöntötte a tavaly novemberben megválasztott püspököt.
Az Országgyűlés elnöke az állam nevében köszöntötte a tavaly novemberben megválasztott püspököt.

A szűk körű beiktatás után két hónappal, húsvét hétfőn tartják majd meg a püspökszentelést.
Balog Zoltán lelkipásztort, az Emmi korábbi miniszterét választotta püspökévé a Dunamelléki Református Egyházkerület.

Bontsák le kézzel belülről az épületet – kommentálta a ferencvárosi polgármester a Fidesznek azt a kérését, hogy az önkormányzat ne csináljon üzletet egy balesetből.
Baranyi Krisztina Ferencváros új ellenzéki polgármestere egykori párttársa személyében új vezérigazgatót nevezett ki az őt parkolási bírsággal sújtó FEV IX. Zrt. városüzemeltetési cég élére.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az élelmiszeren kívül konyhai eszközök felajánlását is várják.

A baleset mitatt késnek a járatok.

Rövid videóösszeállítással emlékezett meg a kormányfő advent második vasárnapjáról.

Két fiatalembernek válaszolt a politikus Kecskeméten.

A volt amerikai elnök életműdíjat kapott az LMBTQ-közösségért végzett munkájáért. Köszönőbeszéde furcsán sikerült.

A kulturális és innovációs miniszter lapunknak beszámolt arról, hogy XIV. Leó pápával most találkozhatott először az audiencián, akinek megköszönte, hogy a jubileumi évben a magyarok ilyen sok értékes eseménnyel társulhattak a szentévi programsorozathoz.

Az orosz elnök szóvivője szerint a nyugati intézmények önmagukkal kerültek ellentmondásba.

A jelenlegi ‒ munkához kötött ‒ családtámogatási rendszer számos eleme kerülne veszélybe, ha a Tisza Párt elképzelései valósulnának meg.

A 79 éves amerikai üzletember, Tom Hicks vasárnap családja körében hunyt el.

Nem csak az olasz közönség, a turisták is megismerhették a magyar kultúra sokszínűségét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.