James Bond hiába szuperkém, az okostelefonja igencsak elavult
Daniel Craig eredetileg vissza sem akart térni a főszerepbe, ám még egyszer utoljára azért mégis elvállalta.
Daniel Craig eredetileg vissza sem akart térni a főszerepbe, ám még egyszer utoljára azért mégis elvállalta.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Nem vált be a Tisza Párt elnökének gyűlöletpolitikája.

Csapadékra csak elszórtan számíthatunk, legfeljebb mérsékelt szitálással.

A HPV nemcsak a nőknél okozhat daganatos megbetegedést, hanem a férfiaknál is.

A főpolgármester által beadott és a Tisza Párt által is támogatott költségvetési javaslatban csaknem 70 milliárdos lyuk tátong.

A bizottság elnöke szerint konstruktív tárgyalás zajlott.

Látványos fogadtatásban volt része Emmanuel Macron francia elnöknek negyedik kínai állami látogatása során, ám a felszíni csillogás mögött aligha beszélhetünk valódi sikerekről.

A jogállamiság retorikája mögött az EU maga sem tesz eleget a transzparencia elvárásainak – figyelmeztet ifj. Lomnici Zoltán.

Mindenben más a 6-os elektromos utódja, mint amit a márkától megszoktunk. Lássuk az előnyeit és a hátrányait!

Eldőlt, mi kell a mieinknek Dánia ellen a csoportelsőséghez.

Nem tudjuk, hova mennek az uniós pénzek, ki ellenőrzi azokat, az ukránok pedig mihez kezdenek velük.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.