Elhunyt Nagy Attila erdélyi film- és drámatörténész, az MMA rendes tagja
Elhunyt 66 éves korában Nagy Attila erdélyi film- és drámatörténész, színházi rendező, Shakespeare-kutató.
Elhunyt 66 éves korában Nagy Attila erdélyi film- és drámatörténész, színházi rendező, Shakespeare-kutató.

A Kádár-rendszer politikai megszilárdulása után a települési és kerületi tanácsok továbbra is fenntartásokkal kezelték a Nyugatról beáramló könnyűzenét.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kiderült, miért az eddigi legnagyobb békepárti rendezvényen szólal fel a volt köztársasági elnök.

A rendőrség nyomoz.

A Tisza Pártot és Magyar Pétert segítő jogászok között figyelemreméltó személyi összefüggés látszik kirajzolódni.

Magyar Péterék eladósítanák az országot – figyelmeztetett a politikus.

Újabb stratégiai partnerségi megállapodás született.

A tanárok szerint a kampány hamisan kelti azt a benyomást, mintha az iskolában jogszerű lenne a „sztrájk”.

Mindenki láthatta a felvételeket.

Hungary calls for less ideology and more common sense.

A forint árfolyamjavulása jótékonyan hat a bizalomra.

Fotókon a mentés.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.