Kétszer több erdőtűz volt az amazóniai esőerdőkben, mint tavaly
A brazil Nemzeti Űrkutatási Intézet műholdjai 17 324 tüzet észleltek, ami több mint kétszerese a 2019 októberi adatnak.
A brazil Nemzeti Űrkutatási Intézet műholdjai 17 324 tüzet észleltek, ami több mint kétszerese a 2019 októberi adatnak.

Brazília megkezdte hétfőn katonai erők telepítését az amazóniai esőerdők védelmére.
Dél-Amerikában 2019-ben teljesen felperzselt terület nagysága 70 százalékkal nagyobb volt, mint 2018 azonos időszakában, ugyanakkor csak kicsit volt nagyobb, mint az elmúlt 17 év átlaga.
Technológiai tudásának exportjával vesz részt az amazóniai esőerdők védelmében Magyarország – mondta a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) főigazgatója szerdán az M1 aktuális csatornán.
Amazónia védelmére megállapodást kötött pénteken a térség hét országa. Eszerint megelőzendő az idei nyáron történt hatalmas erdőtüzeknek, több ezer négyzetkilométernyi trópusi erdő megsemmisülésének újabb előfordulását, összehangolják katasztrófavédelmi t
Jair Bolsonaro brazil elnök ismét bírálta vasárnap az Amazonas őserdeit figyelő nemzeti űrkutatási ügynökséget, kijelentve, hogy legutóbbi jelentésük az erdőirtások ütemének gyorsulásáról árt Brazília hírnevének, miközben a tengerentúlon „betegesen retteg



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Száz éve fedezték fel a gyógyvizet a városban.

Kihalóban van a szakma.

Az áldozat egy negyven év körüli férfi.

Hadházy benne van a trutymóban nyakig – állapította meg Menczer Tamás.

A megbeszélések vasárnap is folytatódnak a konfliktus eszkalálódásának elkerülése érdekében.

Döntés született Rajoelina állampolgárságáról.

A Polgári Koalíció hivatalos regisztrálása után a párt tisztújító választásokat tart.

Az újonc 80 percet emberelőnyben játszva aratott egygólos győzelmet.

Kevin De Bruyne a gólja után megsérült a Napoli Inter elleni mérkőzésén.

Profi tolvajokkal állunk szemben.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.