Felborult egy távolsági busz Németországban
Elaludhatott a sofőr.
Elaludhatott a sofőr.
A hajó fedélzetén 30 fős legénység volt.
A vontatmány menet közben defektet kapott, a kereke szétrobbant, a teherautó pedig átszakította a szalagkorlátot.
Kiengedték a férfit, akit azzal gyanúsítanak, hogy részegen vezette a szombat este felborult motorcsónakot.
Két embert mentettek ki a rendőrök.
Egy személyautó lesodródott az útról és felborult.
Egy szeminárium 22 diákja ült a csónakban, amely a turisták által kedvelt tavon felborult.
Felborult a viharos időben egy rákhalászhajó szerdán Honduras atlanti-óceáni partjainál, s legalább 26 ember odaveszett – közölte a hadiflotta egy szóvivője.
Hét ember meghalt, miután két hajó összeütközött, majd az egyik felborult és elsüllyedt a Dunán a Parlamentnél szerda este. A hajóroncsot megtalálták, több utast még keresnek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Péterek, ha találkoznak…
Bognár György csapata a román kupagyőztes ellen gól nélküli döntetlent ért el az Európa-liga selejtezőjében. Vajon mit ér mindez a visszavágón?
Hibát hibára halmoz az amerikai repülőgépgyár, de lehet számára visszaút.
Mindent alárendelnének a kocsmabiznisznek.
Ez már nem csak sport: politikai elemzők figyelmét is felkeltette az NBA nyolcadik helyen draftolt játékosa.
A RÉGI JOBB VOLT – Farizeus képpel adják elő, hogy mennyire leromlott a közbeszéd színvonala.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Ez már nem csak sport: politikai elemzők figyelmét is felkeltette az NBA nyolcadik helyen draftolt játékosa.
A párizsi ügyészség kiberbűnözés elleni részlege nyomoz.
Az ukrán külügy közlésére reagált a magyar külügyminisztérium államtitkára.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.