Gerillaszervezethez köthető robbanás történt egy athéni lakásban
A legveszélyesebb csoport, a November 17. 2002-es felszámolása óta több baloldali és anarchista csoport jelent meg.
A legveszélyesebb csoport, a November 17. 2002-es felszámolása óta több baloldali és anarchista csoport jelent meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csak látszólagos a nagy önbizalom, a Tisza Párt elnöke láthatóan egyre inkább vereségre készül.

A politika nem játszótér, különösen nem ezekben a veszélyes, háborús időkben, üzente a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.

Manfred Weber kijelentései azt mutatják: az uniós elit a Tisza Párttól várja az akadályok eltüntetését.

A Fidesz a biztos választás – hangsúlyozta a politikus.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béketanácsba a magyar miniszterelnököt.

Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a Béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Tisza is “the Hungarian outpost of Europe’s pro-war camp,” the prime minister’s political director wrote.

Riválisa elsodorta a Fradi rövidpályás gyorskorcsolyázóját, aki a palánkba csapódott az Európa-bajnokságon.

Az új díjtermékekből a tavalyi évben átlagosan már csaknem egymillió darab fogyott havonta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.