Hazánk listavezető lehet az átoltottságban
Több ezer ember életét mentheti meg, hogy hamar szereztük be a baloldal által folyamatosan kritizált orosz és kínai oltóanyagot.
Több ezer ember életét mentheti meg, hogy hamar szereztük be a baloldal által folyamatosan kritizált orosz és kínai oltóanyagot.

A szilárd meggyőződés és az elvek ideje mostanra lejárt.

„Akkoriban a Jobbik elnöksége, főleg a poszt-szovjet térség ügyeiben sokat adott egy bizonyos Kovács Béla szavára.”

Nemcsak a most kirúgott újpesti politikus, de a párt elnökhelyettese is járt ilyen célból orosz érdekövezetben.

A hazánkat évekig pénzügyi gyámság alatt tartó Nemzetközi Valutaalap (IMF) egyik embere már 2018-ban megfordult a Jobbik belső köreiben.

A CEU egyik alapítója tevékenyen vett részt a Gyurcsány-kormányban, valamint a Jobbik balra tolásában.

A Jakab–Gyöngyösi páros által vezetett Jobbik az SZDSZ-nél is nagyobb árulója lett a rendszerváltásnak – jelentette ki Novák Előd.

Gyöngyösi Márton uniós képviselő brüsszeli társaságának több tagja is a Jobbik Soros-embereként ismert Teplán István alapítványából érkezett. Újabb részleteket derített ki a Magyar Nemzet.

Az EP-képviselő Gyöngyösi Márton alkalmazottai Teplán István CEU-alapító alapítványából kerültek ki.

Ritka magyar egység mutatkozott az őshonos európai kisebbséget jogait védő kezdeményezés mögött.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Nagy fennakadásokat okoz a hóátfúvás.

Nagy területen csökkenhet mínusz 15 fok alá a hőmérséklet.

A kérése nem kivitelezhető – állítják a szervezetnél.

Több felületen is találgatások jelentek meg arról, kik lehetnek az idei vendégek, illetve mikor tartják meg a jobboldali konferenciát.

A Tisza és a DK is döntött: ők is a brüsszeli, háborús utat választják.

Fordulás után Raphinha második találata döntött a Barcelona javára, a katalánok 3-2-re verték a Real Madridot.

A Grimsby Town és a Brighton taszította rég nem látott mélypontra a Vörös Ördögöket.

Rendhagyó eseménynek adott otthont a Szépművészeti Múzeum.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.