A pilóta katapultált, lakott területre zuhant a harci gép
Többen meghaltak, amikor lezuhant a MiG-21-es.
Többen meghaltak, amikor lezuhant a MiG-21-es.

A beszámolók szerint négyre emelkedett a halálos áldozatok, és huszonötre a sérültek száma.

Lezuhant az amerikai légierő egyik F-16-os harci repülőgépe kedden Trier közelében – közölte a német légierő szóvivője.
A bolgár parlament pénteken jóváhagyta nyolc amerikai F-16 Block 70-es harci repülőgép beszerzését, amelynek érdekében felülvizsgálta a 2019-re előirányzott költségvetést is.
Lezuhant a japán légierő egyik Mitsubishi F-2-es típusú vadászbombázó repülőgépe szerdán egy gyakorló repülés során, a két pilótát élve kimentették a Japán-tenger vizéből – közölte a tokiói védelmi tárca.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Mégsem szakadt el a nemzetközi nagytőke egyik emblematikus cégétől, a Shelltől a tiszás szakértő, aki levágná Magyarországot az orosz olajról és korábban Bajnai Gordont magasztalta.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A Migrációkutató Intézet elemzése.

Már 2023 végén figyelmeztették a kormányt.

Magas rangú Hamász-tisztként leplezték le a lap gázai vendégszerzőjét.


Dobrev Klára hajdani férje, Gyurcsány Ferenc MSZP-miniszterelnök 2004-ben már tartott népszavazást a kettős állampolgárságról.

Abban egészen biztosak lehetünk, ha összejön a magyar–szerb párharc a vb-selejtezőben, akkor annak idegenbeli meccsét nem a magyar határ közelében fogják rendezni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.