Késsel akart gyilkolni, hogy megnyugodjon
A férfi ellen börtönbüntetés kiszabását kérték.
A férfi ellen börtönbüntetés kiszabását kérték.
A rabló közölte, hogy elvágja a torkát, az asszony viszont nem ijedt meg.
Egy vadásztőrrel várta az egyenruhásokat a pszichés beteg gyilkos.
A késes támadó a bűncselekményt megelőzően kábítószert is fogyasztott, a férfi egy hónapig biztosan letartóztatásban marad.
Az egyik sérültet meg kellett műteni, mert a szemén találták el.
A philadelphiai rendőrökre támadó elkövető megfékezését követő erőszakos tiltakozásban harminc egyenruhás megsérült.
A korábbi ötszázezer forintról egymillióra emelte a jegyvizsgáló nő késes támadójának nyomravezetői díját a Vasutasok Szakszervezete (VSZ), miután a rendőrség egy hónapja hiába keresi a tettest.
Az őrizetbe vett feltételezett elkövető egy szudáni migráns, aki gyilkos ámokfutást hajtott végre.
Bár a tettest elfogták, az esetet a hatóságok egyelőre nem tekintik terrorista támadásnak.
Emberölés kísérlete miatt első fokon életfogytig tartó szabadságvesztésre ítélt a Fővárosi Törvényszék egy férfit, aki késsel támadt egy taxisofőrre 2018 májusában Budapesten – tájékoztatta a fővárosi főügyész kedden az MTI-t.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Keszthelyi Rita négy góljával és lélekjelenlétével ezúttal is a csapat vezére volt, Cseh Sándor nagyot húzott.
Authorities report signs of disorganization in some areas, while activity is increasing elsewhere.
Razsó Zoltánt a helyiek jól ismerik. Egyértelműen állítják: együttműködik az SZBU-val (Ukrán Biztonsági Szolgálat), csakúgy, mint a halotti bizonyítványt kiállító orvos.
A lakók kiakadtak, a baloldali városvezetés nem tesz semmit.
A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán üzent a Tisza Párt elnökének.
A Fidesz–KNDP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán is közzétett videójában úgy fogalmazott: ez a költségvetés nem európai uniós költségvetés.
A madridi klub jelentős átalakuláson megy keresztül a nyáron.
Brüsszel a zöld-vörös ideológiához ragaszkodva semmit nem ad fel az európai országok gazdasági létalapját adó ipar és mezőgazdaság elsorvasztásához vezető korlátozásaiból.
Keszthelyi Rita négy góljával és lélekjelenlétével ezúttal is a csapat vezére volt, Cseh Sándor nagyot húzott.
A Fidesz–KNDP kommunikációs igazgatója közösségi oldalán is közzétett videójában úgy fogalmazott: ez a költségvetés nem európai uniós költségvetés.
A madridi klub jelentős átalakuláson megy keresztül a nyáron.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.