Eszterháza rózsakertjét és legszebb kastélytereit mutatták be ingyenes túrákon
A Kulturális örökség napjai szervezésében szeptember 19-én is indulnak ingyenes rózsakerti séták és vezetett kastélytúrák Eszterházán.
A Kulturális örökség napjai szervezésében szeptember 19-én is indulnak ingyenes rózsakerti séták és vezetett kastélytúrák Eszterházán.

Idén 218 helyszínen 135 rendezvény és 140 séta várja a Magyarország épített kincsei iránt érdeklődő közönséget.

Idén a séták mellett a családok számára is programmal készült a Nemzeti Örökség Intézete.
A gyermekek legóból építhetnek római erődöt, a látogatók díjmentesen tekinthetik meg a Castrum Virtuale – Időutazás a fenékpusztai római erődben című kiállítást Keszthelyen, a Balatoni Múzeumban, az Amazon Házban pedig az elmúlt évszázadok utazástörténeté
Harmincnégy budapesti teátrum várja a közönséget kulisszajárásokkal, nyílt próbákkal és számos egyéb programmal a Színházak éjszakáján szombaton.
Pécsen a világörökségi helyszíneken török kori séta, zenével és színjátékkal kísért temetési menet és flashmob is lesz, emellett könyvtárlátogatásra, levéltári sétára és kiállításra várják a látogatókat a kulturális örökség napjain, szeptember 21-én és 22
Az elmúlt évek nagy sikerére való tekintettel a Pénzügyminisztérium ebben az évben is csatlakozik a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozathoz, hogy betekintést engedjen Alpár Ignác egykori pénzpalotájának rejtelmeibe, miközben megelevenedik a magyar



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szerelvényen közel százan utaztak.

A Budapest felé haladó sávot teljesen lezárják, megnő a menetidő.

„Ha én baloldali lennék, kiakadnék” – írta a politikus.

Felmondta a balliberális mantrát az egykori SZDSZ-es államtitkár.

Meglepő javaslat.

A magyar miniszterelnök mellett a német kommentelők tömegei álltak ki.

Jobban járt volna a bevásárlókocsi tologatásával.

Az elődöntőben rekordot döntő angol tini a döntőben is megállíthatatlan volt.

A világ két legjobb teniszezője ezúttal az ATP-világbajnokság fináléjában csapott össze.

Korábbi FTC-játékos volt a hős, Rebrovék még bízhatnak a kijutásban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.