Álnevet használt a zaklató, de leleplezték
Tolakodóvá vált, majd fenyegetett is egy nőt az a férfi, aki gimnáziumi barátja arcképe mögé bújt.
Tolakodóvá vált, majd fenyegetett is egy nőt az a férfi, aki gimnáziumi barátja arcképe mögé bújt.

A bűnügyben több hónapja folyik nyomozás, nem zárhatók ki újabb letartóztatások sem. Összesen eddig már 28 személyt – többségükben lengyeleket, de ukránokat is – gyanúsítottak meg a bűnszervezetben való részvétellel.
Az áfacsalással erősen fertőzött szójakereskedelemmel foglalkozó három bűnszervezetet fogott el a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) munkatársai országos akcióban a közelmúltban – közölte az NAV csütörtökön az MTI-vel.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kötelező ellenük a védőoltás, mégis felbukkant két betegség.

A máshol élők pedig irigykednek.

Ha lesz békesség, akkor lesz szép jövő és szép új esztendő is 2026-ban – üzente a miniszterelnök.

Három történelmi egyház szent épületei is kormányzati forrásokból nyertek új arculatot a fővárosban.

Meghalt négy ember, rengeteg a sebesült.

A levegőben megsemmisítettek egy célpontot.

Megrázó videót osztott meg Koskovics Zoltán, az Alapjogokért Központ geopolitikai elemzője.

A Budapest Jégkorong Akadémia Hockey Club játékosa, Molnár Bálint állítása szerint véletlenül harapott.

Ez nagy lehetőséget jelenthet a Molnak is.

Many people may be able to relate to this.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.