Ukrajna is használ kamikaze drónokat
A napokban a keleti Luhanszk megyében az ukránok, míg a déli Herszonban az oroszok értek el nagyobb „sikereket”.
A napokban a keleti Luhanszk megyében az ukránok, míg a déli Herszonban az oroszok értek el nagyobb „sikereket”.

Ukrán zászlókat tűznek ki több településen is a megszállás alatt álló Luhanszk régióban.

Lapunknak Tálas Péter biztonságpolitikai szakértő elmondta, nyár végéig is eltart, hogy orosz kézre kerüljön a donyecki terület.

A Luhanszk megyei Bilohorivka település iskoláját ért légicsapást követően körülbelül hatvanan rekedtek a romok alatt, ők vélhetően halottak.

Mintegy nyolcvan hektáros területen több mint százhúsz házat perzseltek fel a lángok, a kilenc sérülten kívül hat halottat is követelve.
A keddi napon elkezdődött a csapatszétválasztás Zoloténál, és amennyiben az ehhez szükséges tűzszünetet a felek betartják, akkor megkezdődik a Donyeck megyei Petrivszke településnél is.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

És még adni is akart.

– Ehhez azért nekünk is lesz egy-két szavunk – fogalmazott Szentkirályi Alexandra.

Itt a holnapi időjárás.

Sértettenként több millió forintot utaltak át a gyanúsított vagy a beszervezettek számláira.

Az Európai Bizottság nyomást gyakorolt a közösségimédia-platformokra a számukra nem kívánatos tartalmak cenzúrázása érdekében.

Amerikai jelentés szerint Brüsszel cenzúrával és nyomásgyakorlással avatkozott be a 2024-es európai és több nemzeti választásba.

Jönne az adóemelés, a 13. és 14. havi nyugdíj elvétele, a rezsicsökkentés eltörlése.

A változás lehetősége gyakran krízisbe van csomagolva, az a kérdés, mit kezdünk vele.

MEP Tamas Deutsch exposes Brussels’ plan.

A „magyar Frida Kahlo” művei is bemutatkoznak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.