Kijevbe várják Orbán Viktort
Az egy ideje már napirenden szereplő legmagasabb szintű találkozótól sokat remél a kárpátaljai magyar kisebbség is.
Az egy ideje már napirenden szereplő legmagasabb szintű találkozótól sokat remél a kárpátaljai magyar kisebbség is.

A politikus, aki kilencnapos látogatáson tartózkodik az Egyesült Államokban, kiemelte, hogy „az Obama-kormányzat lekezelő narratíváját felváltotta a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd”.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Két nő esett neki egy nyugdíjasnak.

A miniszterelnök adta át a felújított Mazsihisz Szeretetkórházat.

Január végéig közlekedik a különleges járat.

Nem vicc.

Veszélyben a rezsicsökkentés.

A tárcavezető szerint Brüsszel háborúba vinné Európát.

Az LMBTQ- és transzjogi aktivisták a csalódottságukat fejezték ki.

A Győr korábbi klasszisa a kislánya nélkül folytatja a világbajnoki szereplését.

A világ első étterme, ahol MI alkotja az ételeket.

The pro-war fanatics will be working to advance their agenda.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.