Nem vár a kormány az Európai Unióra
Szijjártó: Támogatásra pályázhatnak a brexit miatt nehézséggel küzdő magyar cégek.
Szijjártó: Támogatásra pályázhatnak a brexit miatt nehézséggel küzdő magyar cégek.

A Fülöp-szigeteki agrárminisztérium feloldotta a magyar baromfihúsra kivetett behozatali tilalmat – közölte Szijjártó Péter.

Varga Mihály pénzügyminiszter szerint egyre több magyar vállalkozás juthat lehetőséghez Kazahsztánban.
A magyar vállalkozások beruházásai mind egy-egy kis győzelem a világjárvány okozta piaci kihívások felett.
A munkanélküliség finanszírozása helyett a munkanélküliséggel szembeni harcot kell finanszírozni – mondta a miniszter.

Magyar cégek végzik a laoszi főváros teljes szennyvízhálózatának felújítását, élelmiszerbiztonsági fejlesztésekben, továbbá az elektronikus személyiigazolvány-rendszer kiépítésében vesznek részt.

„A magyar cégeket szeretnénk elvinni a célig, hogy az amerikai álom többé ne csupán álom legyen” – fogalmazott György László.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Stresszcsökkentés a mindennapokban, egyszerűen.

Tizedik éve hirdeti meg az Angyalszárny nevű jótékonysági akcióját a szervezet.

Lapunk egyik informátora szerint a Tisza Párt elnöksége tisztában van a valósággal.

Ez egy tipikus megszorító csomag, ami a gazdaságból von el pénzeket azért, hogy növelje a költségvetés a bevételeit és csökkentse a kiadásait.

Ami eredetileg nemzetközi női jogi szervezetnek indult, egyre inkább egyoldalúan baloldali irányultságú egyesületté válik.

Berlinben két diákdemonstrációt szerveznek.

Sűrű napunk volt.

A demográfia alakulása és a fix 3 százalékos hitel között van összefüggés

Macskássy Izolda lánya nemrég nyitott galériát Újlipótvárosban.

Nem változik a világ, csak úgy tesz, mintha változna. Agyontárgyalgatnak mindent, háborút, gazdasági helyzetet, közben persze kilóg a lóláb, azaz bebizonyosodik, hogy csak nem akarnak pontot tenni a háború végére.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.