A Soros-féle egyetemen rendeznek konferenciát a magyar EU-elnökségről
Az egyik szervező a Szuverenitásvédelmi Hivatal által megvizsgált Transparency International, a nyitóbeszédet pedig a hazánkat rendszeresen támadó Vera Jourová tartja.
Az egyik szervező a Szuverenitásvédelmi Hivatal által megvizsgált Transparency International, a nyitóbeszédet pedig a hazánkat rendszeresen támadó Vera Jourová tartja.

A külügyminisztert az Izrael és Ukrajna finanszírozásáról szóló kongresszusi tárgyaláson hallgattatták el.

Telt ház fogadta a miniszterelnököt a dallasi CPAC-konferencián.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

Háromból két hallgató magyar hallgató a világ legjobbjai között jegyzett egyetemre jár.

Folytatódik a DPK országjárása.

Egyelőre nem világos, hogy a katonák meddig maradnak.

Mi, magyarok tíz éve nemet mondunk a tömeges illegális migrációra.

Manfred Weberék „gyorsan behívták a Tiszát, hogy biztosítsák befolyásukat Budapesten” – fogalmaz cikkében a Politico.

A Tisza Párt gazdaságpolitikai hátországának újabb tagja lepleződött le.

Paul Lim ellen, csütörtök este lépett először színpadra a világbajnoki címének megvédése óta.

Szerbia leckét adott az önmagukra nyomokban emlékeztető románverőknek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.