Orbán Viktor – aki kedden első számú amerikai szövetségesével, Donald Trump előző elnökkel is találkozott – elmondta, „zéró toleranciát hirdettünk meg a rasszizmussal és antiszemitizmussal szemben, tehát ezzel vádolni bennünket nem más, mint hírhamisítás, és azok, akik ilyet állítanak, egyszerűen idióták.” Ők az ipari méretű „Fake News Társaság”. Hozzátette, keresztény politikus nem lehet rasszista.
Orbán szerint a meghívásával az amerikai konzervatívok a Demokrata Párt elitjét is meglepték. Egyértelművé tette, noha tiszteljük az Egyesült Államok kormányát, „az önök kormánya ideológiai nyomás alá helyezte Európát és különösen Brüsszelt. Ez nem jó számunkra, kifejezetten rossz.” A kormányfő emlékeztetett, már az Obama-kormány megpróbálta rákényszeríteni hazánkat, hogy változtassa meg alaptörvényét.
– A demokraták gyűlölnek, rágalmakat fogalmaznak meg velem és hazámmal szemben, ugyanúgy, ahogy gyűlölik önöket, és rágalmakat fogalmaznak meg azzal az Amerikával szemben, amelyet önök képviselnek – hangoztatta Orbán.
– Ha valakinek kétségei lennének, hogy a progresszív liberálisok és a kommunisták ugyanazok, csak kérdezzenek bennünket, magyarokat! Mindkettővel harcoltunk már, és elmondhatom, igenis ugyanazok – jelentette ki. – Elég bátraknak kell lennünk ahhoz, hogy akár a legérzékenyebb kérdésekkel is foglalkozzunk, mint a migráció, a gender és a civilizációk összecsapása – tette hozzá. Szavai szerint a mai progresszívok újra megpróbálják leválasztani a nyugati civilizációt a keresztény gyökereiről, de ezzel olyan határt lépnek át, amelyet sosem lenne szabad.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!