Intervízió 2025
A külügyi tárca kulturális és humanitárius együttműködési osztályának vezetője, Alekszandr Alimov a TASZSZ hírügynökségnek nyilatkozva hangsúlyozta: a rekordösszegű pénzdíj ösztönző erőt jelent a résztvevőknek, és emeli a verseny rangját – írja a Life.ru.

A harmincmillió rubel – átszámítva körülbelül 120 millió forint – nem mindennapi nyeremény egy zenei verseny történetében.
Az Intervízióra idén 21 ország delegál előadókat, köztük olyan államok is, mint az Egyesült Államok, Kína, India, Kazahsztán, Kuba vagy Szerbia.
A szervezők külön kiemelték, hogy újonnan csatlakozik Kenya és Etiópia, és remélik, hogy az Egyesült Arab Emírségek is képviselteti magát.
A fesztiválgálát Moszkvában tartják, és a szervezők már most azt ígérik: látványban és színvonalban felveszi a versenyt az Eurovízióval.
A színpadon világsztárok mellett a BRICS-országok feltörekvő előadói is bemutatkoznak, így a verseny a zenei tehetségek globális találkozóhelyévé válhat.
A mostani eseménynek erős geopolitikai felhangja is van: Oroszország a BRICS-országokkal és más szövetségeseivel igyekszik új kulturális platformot építeni, amely alternatívát kínál a Nyugat által dominált Eurovízióval szemben. A hatalmas pénzdíj és a nemzetközi szereplők listája egyaránt azt jelzi, hogy Moszkva presztízseseményt akar faragni az Intervízióból.
Borítókép: Az Intervízió dalfesztivál egyik zsűritagja (Forrás: Intervízió)