Kőbánya polgármestere és alpolgármestere is koronavírusos
A X. kerület vezetőjét, D. Kovács Róbertet a kerület alpolgármesterének, Radványi Gábornak a kontaktjaként vizsgálták meg.
A X. kerület vezetőjét, D. Kovács Róbertet a kerület alpolgármesterének, Radványi Gábornak a kontaktjaként vizsgálták meg.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Folyamatosan csökken a mozgósítható aktivisták száma.

Két programja van a pártnak.

Magyar Péterék mást mondanak, mint amit terveznek, csak pozíciókat akarnak szerezni.

Hatvanhét pozitív gondolatot írt a kisfiú.

Európa pillanatok alatt belesodródhat a háborúba, ha mindent így folytat.

Az egyenruhásokat kövekkel, petárdákkal és kalapáccsal támadták meg.

Birol szerint Németország két súlyos stratégiai hibát követett el.

Titokban, egy moszkvai utasszállító repülő WC-jébe rejtett fadobozban érkeztek haza a ma ötvenöt éve, 1971. február 5-én elhunyt Rákosi Mátyás hamvai.



Az Európai Labdarúgó-szövetségnél a nemzetközi kupák egyenes kieséses folytatásában érdekelt klubok ma éjfélig változtathatnak a játékoskeretükön.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.