Szatírt fogtak Szegeden
Egy hónapra letartóztatták, nem először mutogatta magát.
Egy hónapra letartóztatták, nem először mutogatta magát.

Adagonként négy-ötezer forintért árulták a kábítószert.

Erőszakoskodtak, fosztogattak szabadlábra kerülésüket követően, most már nem ússzák meg a börtönt.

A férfi próbálkozása rövid életű volt.

Mivel a Központi Nyomozó Főügyészség adta ki ellene az egyik körözést, könnyen lehet, hogy korábban rendőr, vagy katona volt.

Egy kamionost letartóztatott a bíróság, egy másikat még keresnek, rá 39 migráns várt a határ mellett.

A szegedi önkormányzati képviselő félmilliós kárt okozott a város közlekedését megbénító akcióval.

Indulatból, több, egyenként is halálos késszúrással ölte meg hajléktalan ismerőseit egy szegedi férfi.

Bűnszervezett tagjai voltak azok a sofőrök, akik Szerbia felől érkező migránsok szállításában vettek részt.

Egy csomagtartóban rekedt migránssal akart elhajtani a határvadászok elől a román embercsempész.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A jegy.mav.hu oldalon lassulás, átmeneti kiesés is előfordulhat, a vonatokon és a pénztáraknál ugyanakkor a bankkártyás fizetés továbbra is működik.

Az államtagadó szekta több tagja is Magyar Péter pártjában talált menedékre.

Pócs János informátorát most Csík Miklós testvérei támadták meg.

A miniszterelnök szerint a Tisza gazdasági, pénzügyi és energetikai jelöltjei a bankadó és a rezsicsökkentés eltörlésére készülnek, miközben Ukrajna uniós csatlakozását támogatják.

Megrongálódtak a termelő létesítmények, a fő- és elosztó hálózatok Kijevben, valamint egyéb régiók mellett Vinnyicában, Dnyipropetrovszkban, Odesszában és Harkivban is.

A volt lengyel igazságügyi miniszter keményen fogalmazott.

Személyi sérülésről egyelőre nincs hír, az omlás azonban jelentős anyagi kárt okozott, és felmerült, hogy a templom környezetében zajló földmunkák is hozzájárulhattak a tragédiához.

A régi rekordot, ami most megdőlt Ostravában, Thomas Schönlebe és Karsten Warholm tartotta.

Cseh Sándor szerint meg kell tanulni megnyerni az ilyen mérkőzéseket. A döntőben visszavágna Hollandiának.

A drón megközelítette az Abraham Lincoln repülőgép-hordozót.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.