Az érett Haydn művészi csúcspontja a Müpában
Január első napján A teremtés című oratórium, Haydn remekműve csendül fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.
Január első napján A teremtés című oratórium, Haydn remekműve csendül fel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A Jézuska-gömb mentette meg a lakást a háború alatt egy bombázástól.

Harcolunk a Benes-dekrétumok ellen.

A bíboros a Szent István–bazilikában celebrált éjféli szentmisét.

A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható.

Találtak egy embert, aki segíthet a nyomozásban.

Az év vége felé közeledve a külügyminiszter videós visszatekintésekben idézi fel az elmúlt hónapok fontosabb pillanatait.

A légvédelem tizenhat, a város felé tartó drónt semmisített meg.

A 22 éves úszó egy interjúban többek között a sztárságról is beszélt.

Csak a szerencsén és a gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet a körgyűrű egyik felhajtóján.

A gyermekvédelem múltját és tanulságait mutatja be könyvében Bernáth Gábor.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.