Két ügyészt megöltek, két társukat megsebesítették Afganisztánban
Az afganisztáni tálib lázadók majd csak akkor engedik szabadon a 2016 óta fogságukban lévő két nyugati egyetemi professzort, amikor megérkezett hozzájuk a professzorokra kicserélt három tálib vezető – közölte szerdán a lázadók egyik szóvivője.
Legalább harmincan vesztették életüket a radikális iszlamista tálibok támadásaiban az északi Tahár és a keleti Nangarhar afganisztáni tartományokban pénteken – közölték afgán tisztségviselők.
Afganisztánban szombaton tartanak elnökválasztást. A tálibok jelezték: mindent megtesznek a voksolás meghiúsításáért.
„Hamvában holtak” tárgyalások az afgán tálibok vezetőivel – fogalmazott szó szerint Donald Trump amerikai elnök hétfőn a Fehér Ház kertjében újságíróknak, egy észak-karolinai választási nagygyűlésre indulva.
A tárgyalások az afganisztáni tálibokkal „jelenleg halottak” – jelentette ki vasárnap egy televíziós interjúban Mike Pompeo amerikai külügyminiszter, aki egy másik interjúban kiállt amellett, hogy Donald Trump amerikai elnök Camp Davidben tárgyalt volna a
A tálib felkelők azzal fenyegetőztek vasárnap, hogy még több amerikai hal meg Afganisztánban, amiért Donald Trump lemondta vezetőikkel a béketárgyalásokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Fenyő Miklós pár éve vendégként lépett színpadra a Republic koncertjén, a fellépés azonban nem tartott sokáig – két szám előadása után az énekes sietve távozott.
A külföldön lévő utasok hazautaztatása megkezdődött és folyamatos.
Újabb szívszorító részletek derültek ki a meggyilkolt kárpátaljai magyar férfi ügyében.
Ukrajna folytatja a kényszersorozást.
Járt is neki a taps a megrendelőktől.
Nem mindegy, milyen zöldségeket teszünk a fazékba, ha húslevest főzünk.
A szakadék szélén lavírozik Budapest.
Járt is neki a taps a megrendelőktől.
Nem mindegy, milyen zöldségeket teszünk a fazékba, ha húslevest főzünk.
A szakadék szélén lavírozik Budapest.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.