Káel Csaba: A két Nemzetközi Emmy-jelölés az egész magyar filmiparnak szól
A magyar televíziós filmgyártás eddig még nem kapott jelölést, most viszont igazán felfigyeltek ránk, felfedezték a magyarokat e téren is – mondta a kormánybiztos.
A magyar televíziós filmgyártás eddig még nem kapott jelölést, most viszont igazán felfigyeltek ránk, felfedezték a magyarokat e téren is – mondta a kormánybiztos.

Gera Marinát az Örök tél című film főszerepéért a legjobb színésznő, Bergendy Péter Trezor című alkotását a legjobb tévéfilm/minisorozat kategóriában jelölték a Nemzetközi Emmy-díjra.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A nyugdíjak növelése továbbra is kiemelt cél.

Íme, a tények! Bemutatjuk, hogyan fordultak a magyar érdek ellen Magyar Péterék a legfontosabb kérdésekben.

A vörös kód kiadás óta eltelt öt napban 1047 hívás érkezett be a központi diszpécserszolgálatra, és a bejelentések alapján 409 embert helyeztek biztonságba.

Elkapták a rendőrök.

Walter Rosenkranz hétfőn az osztrák parlamentben fogadta az Országgyűlés elnökét.

A nagy hatótávolságú rakétarendszer akár 500 kilométernél távolabbi célpontok ellen is bevethető lehet.

A három méter széles lépcsőt egyméteresre szűkítette le a tulajdonos.

A magyar férfiválogatott Montenegrót is simán legyőzte a vízilabda Európa-bajnokság csoportkörében, ezzel pedig a csoportját is megnyerte.

Nem kell majd a kardunkba dőlni, ha mégis Orbán Viktor fog tovább kormányozni – közölte.

Egy szakaszon lezárják a külső sávot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.