A Watergate legszebb pillanatait idéző, szenzációs dokumentumok kerültek felszínre, mint például a Tokiótól háromszáz kilométerre fekvő Gamagóriban kiadott helyi újság egyik 1975. augusztusi számában közölt fénykép.
Több mint egy év után ma ott tart az ügy, hogy a hazaárulással és kémkedéssel vádolt Kovács Béla még mindig szabadlábon van. Vígan konspirál a ruszkikkal, szavaz az Európai Parlamentben, és nagy erőkkel szervezi Európa nacionalistáinak internacionáléját. Ha Kovács Béla valóban bűnös, és valódi bizonyítékok vannak ellene, akkor mindez azt bizonyítja, hogy a magyar állam meg az uniós intézmények működésképtelenek. Ez esetben az egyetlen kérdés, hogy miért nem adjuk át máris Budapest és Brüsszel kulcsait egy nagyobb ünnepség keretében Putyinnak, hisz láthatóan az orosz érdek immár a törvényeken túlmenően szabályoz.
Persze ugyanilyen könnyen elképzelhető, hogy a kémkedés és hazaárulás vádja merő hazugság volt. Nincs, és nem is volt semmiféle bizonyíték, csak egy feljövőben lévő politikai erő, amelyet meg kellett törni, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Legfőbb Ügyészség pedig készséges partner volt ebben.
Ha ez így van, akkor napi hírek helyett a jövőben inkább Shakespeare-drámákat érdemes olvasnunk, melyek sokkal nagyobb művészi erővel és katarzissal elevenednek meg, mint ez a Kafkától ihletett politikai krimi, ahol a kiszolgáltatottságot és a cinizmust csak a társadalmi közöny múlja alul.
A harmadik lehetőség az, hogy a politika egy folyamatban lévő nyomozás részleteit aktuális érdekei által vezetve még azelőtt nyilvánosságra segítette, hogy pontosan tisztázhatók lettek volna Kovács Béla működésének céljai. Talán ez az elképzelés a legvalószínűbb, de ez is vizsgálatot és felelőst kíván. Nem hagyhatja az ország, hogy a hazaárulás és a kémkedés fogalmai a mindennapos politikai sárdobálás részeivé váljanak. S már nemcsak képletesen, hanem büntetőjogi paragrafusok, ügyészségi fenyegetések és kényszerintézkedések formáját öltve. Ha van valami, ami nem játék, akkor ez az.
