A Jobbik vezetői pontosan felmérték, mennyire súlytalan epizódszerep az övék, ahogy azt is, hogy a militáns és fasisztoid ukrán szélsőjobb épp az ilyen alkalmakra vár, hogy erőt mutasson, és újabb meg újabb kisebbségellenes intézkedéseket vezessen be. A józan ész és a nemzeti érdek egyaránt azt diktálta, hogy most egy picit húzzák meg magukat. Valahogy úgy, ahogy az iszlámot minden fórumon dicsőítő Jobbik történetesen nem sorol be Európa baloldali pártjai mellé, amikor az erőszakos és beilleszkedni nem akaró mozlimokat mentegetik, toleranciát követelve mindazok iránt, akik büszke intoleranciával és gyűlölettel viszonyulnak a nyugati ember értékeihez, legyen szó akár a véleménynyilvánítás szabadságáról, állam és egyház szétválasztásáról vagy épp a nők egyenjogúságáról.
Csakhogy ilyesfajta politikai rugalmasság e téren nem megengedhető, hisz olyan szövetségesei már vannak Putyinnak Magyarországon, akik időről időre mellé állnak és üzletelnek vele. A keleti nyitás két nagy hazai úttörőjét, Gyurcsányt és Orbánt csakis teljes szolgasággal lehet beelőzni, kedvenc hobbiállat gyanánt elsőként kuporodva a nagy Putyin biztonságot nyújtó ölébe.
Ezért sem volt meglepetés, amikor bő egy évvel ezelőtt kiszivárgott a kormánypárti sajtóba, hogy az Alkotmányvédelmi Hivatal feljelentése alapján a Legfőbb Ügyészség kezdeményezte Brüsszelnél Kovács Béla európai parlamenti képviselő mentelmi jogának kiadását az Európai Unió intézményei ellen folytatott kémkedés gyanúja miatt. S ha meglepetés nem is volt, botrány igen. Idegen hatalom által beépített ügynököt, aki vezető ellenzéki politikus, legutóbb talán Rákosi prezentált a magyar közvélemény számára. Az EP-választás elé időzített kiszivárogtatás megállította a Jobbik előretörését, kórházba juttatta Kovács Bélát, és még olyan bizarr alkalmi szövetségeket is létrehozott, mint a Fidesz meg az Index propagandagépezeteinek együttműködése, melynek keretében az ellenzéki balliberális portál bravúros oknyomozó írásban leplezte le a jobbikos politikust és feleségét.
A Watergate legszebb pillanatait idéző, szenzációs dokumentumok kerültek felszínre, mint például a Tokiótól háromszáz kilométerre fekvő Gamagóriban kiadott helyi újság egyik 1975. augusztusi számában közölt fénykép.
Több mint egy év után ma ott tart az ügy, hogy a hazaárulással és kémkedéssel vádolt Kovács Béla még mindig szabadlábon van. Vígan konspirál a ruszkikkal, szavaz az Európai Parlamentben, és nagy erőkkel szervezi Európa nacionalistáinak internacionáléját. Ha Kovács Béla valóban bűnös, és valódi bizonyítékok vannak ellene, akkor mindez azt bizonyítja, hogy a magyar állam meg az uniós intézmények működésképtelenek. Ez esetben az egyetlen kérdés, hogy miért nem adjuk át máris Budapest és Brüsszel kulcsait egy nagyobb ünnepség keretében Putyinnak, hisz láthatóan az orosz érdek immár a törvényeken túlmenően szabályoz.
Persze ugyanilyen könnyen elképzelhető, hogy a kémkedés és hazaárulás vádja merő hazugság volt. Nincs, és nem is volt semmiféle bizonyíték, csak egy feljövőben lévő politikai erő, amelyet meg kellett törni, az Alkotmányvédelmi Hivatal és a Legfőbb Ügyészség pedig készséges partner volt ebben.
Ha ez így van, akkor napi hírek helyett a jövőben inkább Shakespeare-drámákat érdemes olvasnunk, melyek sokkal nagyobb művészi erővel és katarzissal elevenednek meg, mint ez a Kafkától ihletett politikai krimi, ahol a kiszolgáltatottságot és a cinizmust csak a társadalmi közöny múlja alul.
A harmadik lehetőség az, hogy a politika egy folyamatban lévő nyomozás részleteit aktuális érdekei által vezetve még azelőtt nyilvánosságra segítette, hogy pontosan tisztázhatók lettek volna Kovács Béla működésének céljai. Talán ez az elképzelés a legvalószínűbb, de ez is vizsgálatot és felelőst kíván. Nem hagyhatja az ország, hogy a hazaárulás és a kémkedés fogalmai a mindennapos politikai sárdobálás részeivé váljanak. S már nemcsak képletesen, hanem büntetőjogi paragrafusok, ügyészségi fenyegetések és kényszerintézkedések formáját öltve. Ha van valami, ami nem játék, akkor ez az.
