A kreatív címadás barbár arroganciája

A magyar filmforgalmazás bábmestereinek személyében hatalom, gátlástalanság és ízléstelenség összpontosul.

Puzsér Róbert
2015. 08. 13. 12:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Keserves következménye a velünk élő kádárizmusnak, hogy amint bárki kap akár egy portásfülkényi hatalmat, azzal menthetetlenül visszaél. Ha e jelenség mellé az a kegyetlen barbárság társul, amellyel az Iszlám Állam dzsihadistái az ókor építészeti és szobrászati emlékeit egy zavaros ideológiára hivatkozva pusztítják, már előttünk is állnak a szórakoztatóipar törpe cézárai, azok a kulturális bűnözők, akik rossz ízlésükkel komplett műalkotásokat mérgeznek meg.

A magyar filmforgalmazás bábmestereinek személyében hatalom, gátlástalanság és ízléstelenség összpontosul. Korunk talán legnagyobb színműírója, Martin McDonagh egy kőkemény filmdrámát forgatott sok fekete humorral, és a festői Bruges-ben játszódó filmnek az In Bruges címet adta. Aztán ez az alkotás a kádári nagy ember asztalára került, aki úgy találta, hogy ez a McDonagh tényleg tud írni, és láthatóan a rendezéshez is ért, csak egy a gond: nem képes a filmjének rendes címet adni. Sebaj, itt vagyunk mi, magyar kreatívok! Majd mi kitalálunk jobbat, közönségcsalogatóbbat és viccesebbet, olyat, aminek nem lesz köze sem a film szelleméhez, sem az alkotók szándékához.

Az In Bruges címe a legsötétebb Geszti Péter-i hagyományok jegyében Erőszakikra lett átszellemeskedve. Ezen a kulturális színvonalon álló személyek döntenek arról, hogy mely filmek kerülnek Magyarországon forgalmazásba, melyek kapnak reklámköltséget, és melyeket süllyesztetnek el az általuk keltett érdektelenségbe, hogy aztán széles gesztusok kíséretében hangoztassák: „Ez a piac!”

Hallatlanul kínos kiejteni a korszakos jelentőségű sorozat, a rossz útra térést jelentő Breaking Bad magyar címét: Totál szívás. Fontos érteni, hogy ezek az emberek azért kapták ezt a mértékű hatalmat, mert az eredeti címet nem mindig lehet tükörfordítással magyarra átültetni. Például a Die Hard jelentette kihívásra elfogadható megfejtésének tűnik a Drágán add az életed!, a Breaking Bad hősei azonban nem szívnak, a szójátéknak pedig semmi keresnivalója ott, ahol egy brutális bűnöző karakterének a születését szemléljük. A magyar változat munkatársai viszont természetesen jobban tudják, hogy mitől lesz korszerű egy sorozat, mint akik ezt a legmagasabb színvonalon művelik.

Ilyen módon lett a Trustból A semmi ágán, a Heatből Szemtől szemben, a Lola renntből A lé meg a Lola, a The Cellből A sejt, a The Bodyguardból Több mint testőr, a Sevenből Hetedik, a The Breakfast Clubból Nulladik óra, a Notting Hillből Sztárom a párom, az Untouchablesből Aki legyőzte Al Caponét, a The Way of the Gunból Hullahegyek, fenegyerek.

Íme a magyar narancs abszurditása a gyakorlatban: az együgyű gátőr, a paranoiás ávós meg a sértett főelvtárs együtt végzetes csapást mérnek a romlott, Coca-Cola-narkózisban fuldokló Nyugatra egy narancsnak hazudott citrommal. Kicsit sárgább, kicsit savanyúbb, de legalább sérti a szerző szándékát. A szereplők ismerősek: a semmihez sem értő gátőr a kreatív, az izgága ávós a producer, a mindenható elvtárs pedig a pénz és élet fölött diszponáló cégvezér. Alávaló civilizálatlanságról árulkodik az, ha a hatalom mellé semmiféle kultúrát megillető alázat nem társul. S lám, van, ami soha nem változik: amint a szocializmus kitermelte a nyolcadik utast: a halált, a kapitalizmus éppúgy hozza létre a tököst, a törököt, az őrt meg a nőt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.