Az ünnepelt írófejedelem egy nap a fejéhez kap. Váratlanul berúgja a gettó kapuját, és bevonul a politikai-kulturális senki földjére. A kapu túloldalán hagyja rajongóit, továbbá mindazokat, akik tehetségéből és szenvedéséből politikai szektát szerveztek. „Holokausztbohóc voltam.” (Ezzel a címmel jelent meg interjú Kertész Imrével a Die Zeit című hetilap 2013. szeptemberi számában abból az alkalomból, hogy napvilágot látott német nyelvű kötete, A végső kocsma – a szerk.)
Kertész Imre egyetlen mozdulattal zúzta szét saját mellszobrát a kulturális pantheon főhelyén, pusztán mert úgy érezte, hogy az ahhoz tapadó kultusz és üzlet autonómiáját fenyegeti. Felmondta a szekértábor-szolidaritást, mert fontosabb volt számára szabad polgárnak lenni, mint körbeimádott, gazdag szolgának maradni.
A punkmozgalom legszebb napjait idéző gesztus, a kőkemény, provokatív rock & roll pedig ahelyett, hogy összetörte volna az örökséget, gránitszilárdságúvá nemesítette azt. Az Imre Kertész-ező alja nép, a büdös zsidózó félemberek kara Kertészre nézve ezúttal lesüti szemét. Zavarodottan valaki mást keres helyette.
Ma újra Kertész Imre a sláger. Akik a Sorstalanság Nobel-díja felett hörögtek, akik visszautasították az író kemény hangú kritikáit a magyar közállapotok, az aljas és rutinszerű bűnbakkeresés mindennapos gyakorlata kapcsán, most úgy lobogtatják Kertész pár éves sorait, mint a Barikád legújabb számát:
„Európa, gyerekes és öngyilkos liberalizmusa miatt hamarosan aláhanyatlik. Európa alkotta meg Hitlert, és Hitler után a kontinensnek nincsenek érvei: a kapuit szélesre tárja az iszlám előtt, nem mernek többé beszélni fajról és vallásról, miközben az iszlám csak az idegen fajokkal és vallásokkal szembeni gyűlölet nyelvét ismeri.” Az egykori rajongók és bajtársak a balliberális oldalon próbálnak tudomást sem venni a fenti sorokról. Nekik a holokausztbohóc Kertészre van szükségük, ebből, aki felmondja a kulturális relativizmus mindenható dogmáját, köszönik, nem kérnek.
A zsidózó csürhe könyvespolcairól pedig továbbra is büszkén hiányzik a Sorstalanság. Kertész Imre kurzusok felett álló figura lett, aki képes arra, hogy mindkét tábor erényeit és igazát ötvözze.
Be kell látni, hogy nincs hiteles iszlámkritika vagy civilizációféltés harcos humanizmus és az egyéni szabadság iránti elkötelezettség nélkül, csakhogy igenis léteznek olyan válságos helyzetek, amelyeket nem lehet uszító plakátokkal vagy a multikulturalizmusba vetett babonás hittel orvosolni. Kertész Imre kitör a Hitler-trauma keltette passzivitásból – számára eljött a cselekvés ideje. Kifejezésre juttatja a nyilvánvalót: az intolerancia iránti tolerancia öngyilkosság.
„Mindig ez a vége: a civilizáció eléri azt a túltenyésztett állapotot, amikor többé már nemcsak, hogy képtelen rá, de már nem is akarja megvédeni magát; amikor látszólag értelmetlen módon a saját ellenségeit imádja.”
A liberális szélsőség nem hajlandó megvédeni Európát, a nacionalista szélsőséget elnézve pedig úgy tűnik, mintha nem is volna mit megvédeni rajta. Azért az Európáért érdemes küzdeni, amelynek Kertész Imre nemcsak polgára, hanem az egyik legragyogóbb, legtisztességesebb és legbátrabb szelleme. Liberálisok és nacionalisták, konzervatívok és szocialisták közt az egyetlen európai.
