Nem az Európai Unió eszményével van baj, hanem azzal, hogy minden állam- és kormányfő a maga pecsenyéjét sütögeti, miközben arra használja Brüsszelt, hogy a kezét ne kelljen bemocskolnia. Hitvány színjáték zajlik a hiszékeny tömegek szeme láttára, holott az unió feladata az volna, hogy közös nyugdíjrendszert, közös adópolitikát, közös szociális struktúrát, valamint közös önvédelmi stratégiát dolgozzon ki, úgy a migránsáradat, mint a jogszabályok, nemzetek és uniók felett álló multinacionális nagyvállalatok korlátozása kapcsán – ezek terén azonban semmi sem történik. A nemzetállamok vezetői egymás kölcsönös átverésére és kifosztására használják az uniós intézményeket, az uniós jogot meg az uniós támogatásokat, aztán csodálkoznak, amikor a szennyes játszmáik egy idő után rendszerszintű problémákat okoznak. Az autót, a háztartást és az országot vezetni kell, az európai politika azonban elvek nélküli kupeckedés, amelynek során mindenki csakis a saját zsebére meg a hazai közvélemény-kutatások adataira gondol, senki sem próbálja meg a nagy egészet szemlélni, ne adj’ Isten úgy tenni, mintha Kohl vagy Mitterrand örököse volna.
Néha az a kényszergondolatom támad, hogy Brüsszel nem is valós hely, hanem utópikus mítosz, mint egy posztapokaliptikus science fictionben a paradicsomi oázis, ahol van víz, élelem, béke és civilizáció – csak még egy kis kitartás, és Brüsszelben leszünk. Mint iskolai hiányzónak a beteg nagymama, vagy a házi feladat megírását elmulasztónak a rossz kutya, aki széttépte: örökös mentség. Az európai politikusok mást sem tesznek, mint Brüsszellel harcolnak, bénultan Brüsszelre mutogatnak, Brüsszelt vétózzák, vagy újabb és újabb áldozatokat kérnek – mindig csakis Brüsszel miatt. Brüsszel nem az európai integráció – Brüsszel a tökéletes kifogás arra, hogy miért ne legyen európai integráció.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!