A kallódó Európa gazdára vár

Megértem a brit felháborodást – az azonban aligha volt elegendő ok cserbenhagyni a közös Európát.

A britek távozásából két tanulság is levonható. Egyik az, hogy az „egy ember – egy szavazat” elve ismét fényesen megbukott. Egyre nyilvánvalóbb igény a huszonegyedik századra vonatkozóan, hogy csak az szavazhasson, aki tudja is, hogy miről szavaz: kell valamiféle – eleinte nyilván csak minimális felkészültséget követelő – műveltségi cenzus. A nyugati demokráciákban tomboló ordas politikai populizmus, szociális uszítás és jóléti hazudozás csakis úgy tartóztatható fel, ha az alkotmányok képesek a Trumpok, a Clintonok meg a Gyurcsányok pszichopátiás kalandorságával értelmet és kultúrát szembeállítani. A másik tanulság az, hogy szükség van a valódi európai egységre: az Európai Egyesült Államokra. A laza érdekközösségből szoros érték- és sorsközösséget kell formálni – olyan államszövetséget, melynek léte nem azon múlik, hogy ez vagy az a tagállam az előző két évben mennyi zsíros kenyeret osztott szét a polgárai közt. Az Európai Egyesült Államok identitása valós, szolidaritása szilárd, külpolitikája közös, hadserege, határvédelme, szociális és adórendszere központi és egységes. Zászlaján a kört tizenkét szelet zsíros kenyér helyett tizenkét csillag alkotja, melyek a tagállamok egyenjogúságát és kölcsönös áldozatkészségét jelképezik.