Az EU-ban tényleg nincs valódi demokratikus kontroll: nincsenek uniós népszavazások, és a brüsszeli bürokratákat láthatóan nem érdekli, mit gondolnak az emberek. Lássuk csak, velük szemben a magyar kormányok hányszor kérték ki a nép véleményét? Mennyire volt demokratikus Gyurcsány hamisításokon meg hazugságokon alapuló kormányzása, s mennyire demokratikus azé az Orbáné, aki minden jogállami intézményt meghackel, a konyhaasztalon új választási törvényt ír, futballhuligánokkal népszavazást gátol, és pártkatonákkal szállja meg az Alkotmánybíróságot? Annak a magyar embernek, akinek valóban demokratikus aggálya van Brüsszellel, Budapesttel ezerszer nagyobb baja kell hogy legyen.
Brüsszel korrupt – ez tagadhatatlan. A magyar parlament pártjai azonban tiszták, mint a patyolat! Élükön az oligarchát még nem látott Fidesszel, meg a milliárdos spontán privatizátor által vezetett Demokratikus Koalícióval. Százméteres korrupcióban a hazai elit még az olyan hétpróbás offshore-lovagokat is megszorongatná, mint Juncker vagy Cameron.
Ha a demokratikus deficit, a korrupció vagy a brüsszeli adminisztráció miatt ki kellene lépnünk az Európai Unióból, akkor a magyar állam elmúlt száz évére visszatekintve vajon mi a teendőnk? Szakítsuk az országot újra háromfelé? Vagy tartsuk egyben, és adjuk vissza a kulcsait Ausztriának? Egy szó, mint száz: ha van ország Európában, amelyik az uniótól szégyenszemre demokráciát, átláthatóságot és hatékonyságot tanulhat, az nyilvánvalóan Magyarország.
