Csakhogy egy ilyen szellemi forradalom vajon hogy robbanhat ki abban a világban, ahol a tömegszórakoztatás meg a morál mértéke a Viva televízió és a vele teljesen kompatibilis Oravecz Nóra lett? A rendszer nem akar kísérletezni, nem akar új utakat, forradalmi gondolatokat keresni, csakis a prolisorban tengődő tömegek nem létező ízlését tovább deformálni tetemes profit reményében.
Mintha egy – külsőre megtévesztésig élethű játék mobiltelefonokat gyártó – kínai fröccsöntő üzemtől várnánk, hogy kifejlessze a kommunikációs eszközök új generációját. Hiába: ők képtelenek bármi újat létrehozni. Csak arra alkalmasak, hogy ötéves gyerekek számára legyártsanak egy pont olyan kinézetű játék kütyüt, amilyet valaha Steve Jobs megálmodott, és a kissrác faterja megvett. Amelynek a belsejéből éppen úgy hiányzik a mérnöki géniusz, ahogy Shakirából, Rihannából, Nicki Minajból meg a többi fröccsöntött szuperszemétből a lélek.
A minket körülvevő világrend mérnökei ennek az állapotnak a fenntartásában érdekeltek, hisz a szexuálisan frusztrált, kulturális rabságban tartott, érzelmileg és lelkileg fogyatékos tömegember a kétségbeesetten üldözött boldogság reményétől hajtva maga az ideális fogyasztó, s egy személyben a gépsor vagy monitorsor mögött költekezésének forrását nap mint nap megtermelő tökéletes profitgyártó biorobot.
A pokoli játszma végét egy új szemlélet jelentené. Egy olyan gondolkodás, melynek alapján a dolgozó egy állásinterjú során többé nem jövedelmének alsó határát szabja meg, miszerint „ennél kevesebbel nem érem be, mert ennyit ér a munkám és a szakértelmem”, hanem a felső határát, mondván, „ennél többet nem fogadok el, mert fontosabb a magánéletem és a lelki békém”. Egy ilyen paradigmaváltás egyaránt volna az egyén felszabadulásának aktusa, valamint a bolygót sújtó globális túltermelés és túlfogyasztás egyetlen elképzelhető féke.
