Spiclimédia

A megszállottat, a fanatikust, a veszettet onnan ismered fel, hogy nincs humora.

Úgy gondolom, hogy a családon belüli erőszak a modern társadalmak súlyos problémája. Amikor azonban egy szervezet diszkriminatív szempontok alapján válogat az áldozatok között, amikor szerencsétlen, terrorizált nők tragédiáit arra használja, hogy egy embertelen világnézetet terjesszen, valamit tenni kell. Úgy döntöttem, a groteszk eszközével mutatom meg, hogy nem fehérek és cigányok, hanem védtelenek és hatalmasok, nem nők és férfiak, hanem elesettek és agresszorok között kell választani.

Medvegy Gábor ezt nem érti. Nem képes vagy nem hajlandó megérteni. Hisz olyan könnyen átélhető és olyan önfeledt élmény azért gyűlölni valakit, mert sötétebb a bőre, vagy mert pénisze nőtt. S eközben Medvegy Gábor jó ízléssel törleszkedik a hatalmasok és agresszorok lábához. Talán nem is veszett, nem is megszállott, csak egy lájkvadász zugfirkász, aki megpróbált lincselést celebrálni? Úgy döntöttem, a végére járok. Üzentem a szerzőnek: folytassunk e tárgyban nyilvános vitát! Én elmondom, mi bajom a NANE-val – természetesen nem az, hogy bántalmazott nőkön segít –, ő meg elmondja, miként kapcsolódom én az argentin nemi erőszakolókat felmentő bíróhoz. Átbeszéljük, megvitatjuk, a szellem napvilágára hozzuk. A válasz gyorsan megérkezett: nekünk nincs miről beszélnünk, ő megírta, amit akart, nekem egy dolgom van, magamba szállni.

Miután megtettem, jeleztem a 24.hu szerkesztőségének, hogy a portáljukon megjelent írás csúsztatások és személyeskedő hazugságok sorozata, és – ha már a közérdekű pogromfelhívás egy teljes napig címlapon lehetett – virtuális hasábjaikon válaszolnék. Erre azzal a hivatkozással, hogy a főszerkesztő külföldön van, nem kaptam lehetőséget. Mindenesetre furcsa, hogy egy ekkora internetes portálnál ilyen helyzetben nincs döntésképes szerkesztő. A „hallgattassék meg a másik fél is” egy korszerűtlen szerkesztési elv: a pillanatot kell uralni, az embereket kell felhergelni – erről szól a modern újságírás. Jól tudja ezt Medvegy Gábor, a 24.hu szerkesztője, aki a történtekre végül azzal tette fel a gyalázat koronáját, hogy feljelentő levelet írt a főnökömnek diszkrét nyilas házmestergesztussal érdeklődve: vajon „a Magyar Nemzet számára mennyire vállalható, hogy állandó szerzőjük a kiszolgáltatott nők védelmét ellátó szervezetet és az általuk felvállalt ügyet gyalázza?” Mintha a Magyar Nemzetnek bármi köze volna az én abszurd videómhoz, vagy mintha Medvegy Gábornak bármi köze volna a munkáltatómhoz és annak hozzám fűződő viszonyához. De hát mit tegyen Medvegy Gábor, ha már nincs ÁVH, bármilyen jól is jönne most: nem marad számára más, mint a gyűlölt ellenség egzisztenciális ellehetetlenítése.

Csakhogy bármit hazudozzon is össze a főnökömnél Medvegy Gábor, a családon belüli erőszak elleni fellépés ügyét én soha életemben nem gyaláztam, sőt ezer fórumon propagáltam – ő azonban már nem akar foglalkozni ezzel, a feljelentést sem névtelenül, inkább újságírói kérdésbe csomagolva adja fel. Engem persze nem keres, nekem nem tesz fel kérdéseket. A jövő újságírója. Már csak egy rendes diktatúra kell, hogy ez a hatalmas szakmai alázat végre kiteljesedjék. Soha nem volt még ilyen polkorrekt a véleményfasizmus.