A genderideológia jobboldali kritikájának legnagyobb része kimerül az afelett való szörnyülködésben és gúnyolódásban, hogy aktuálisan hányféle szexuális és nemi identitásnál jár az LMBTQIA mozgalom, és hány különféle vécét kíván üzembe helyezni ennek a sokszínűségnek a kiszolgálására. Ilyenkor természetesen érvelésük igájába fogják mind az anyatermészetet, mind az egyetemes „normalitást”, annak ellenére, hogy a természet úgy alkotta meg az életformákat, hogy azok számtalan módon tudják megélni a nemiségüket, minthogy a homoszexualitás például számos állatfaj körében megfigyelhető. A heteroszexualitás nem írja le a normalitást, és éppen olyan nevetségesek azok a konzervatívok, akik ezzel a gondolattal operálnak, mint azok a genderfasiszták, akik szociológiai vegykonyháikban már a hetvenedik új társadalmi nemet állítják elő.
A melegek, leszbikusok, biszexuálisok és transzneműek valamennyien a világunk részei, s bár a genderkurzus tagjai lépten-nyomon nyilvánvaló túlzásokba esnek, itt létező kisebbségekről és sérelmekről, joggal elvárható kulturális nagyvonalúságról és elfogadásról van szó. Emberségesen kell bánnunk mindenkivel, olyan diskurzusra kell törekednünk, ahol a lehető legkönnyebben elkerülhető a sérülés – a nagy elvi viták során mindkét fél erről feledkezik meg a legkönnyebben. Nem akarunk a politikai korrektség terrorjában élni, de egy olyan világban sem, ahol büszkén vagyunk kegyetlenek a gyengébbel szemben.
A társadalmi igazságtalanságoknak, a szociális szerepek létező diszfunkcióinak vagy a nemi viszonyrendszerek történelmi változásainak feltárása szintén fontos ügy. A gender ideológiájával nem az a baj, hogy a követői kutatják ezeket. Ha a gendertárgyú vizsgálat erről szólna, csak a társadalomtudományok egyike volna, és sosem kerülne a politikai és morális viták fókuszába. A genderizmus azonban nyilvánvalóan több, mint egy tudományos diszciplína, még akkor is, ha követői a kritikát és a vitát következetesen azzal próbálják megúszni, hogy úgy tesznek, mintha a kihívás az egyik tudományterületet érte volna, nem pedig őket. Éppúgy viselkednek, mint bármelyik szekta tagjai, akik visítva hivatkoznak vallásszabadságra, ha valaki a gyanús pénzforrásaikról vagy a szektavezér tizenéves szeretőiről faggatja őket. „Ti ezt nem érthetitek, hiszen még nem világította be elméteket a nagy Tésztaisten.” A genderkurzus reprezentánsai kész örömmel vitáznak bárkivel, csak előbb végezzen el néhány évfolyamot a társadalmi nemek tanszéken, tanulja meg a legalapvetőbb dogmákat, és máris alkalmassá válik az arról való beszélgetésre, hogy mennyire állatok a férfiak: nagyon vagy rettenetesen.