Férfigyűlölet: társadalomtudomány vagy hatalmi ideológia?

Érdekképviselet helyett ma már csak szekták küzdenek a hatalmi térben.

A gendergondolattal az a probléma, hogy fenti, tudományosnak látszó tevékenységével egy veszélyes politikai programot és társadalmi kísérletet készít elő, ahogy a Muszlim Testvériség is azért működteti szociális intézményeit, hogy a világkalifátusnak híveket toborozzon. A gendergondolat éppúgy átfogó világmagyarázat és totalitárius gyűlöletideológia, mint a politikai iszlám, csak épp hívei nem a hitetlenekkel, a zsidókkal vagy a keresztényekkel szemben, hanem egy misztikus patriarchátus fenntartói ellen hirdették meg a maguk harcát. A patriarchátust fehér bőrű férfiak működtetik, akik privilegizált helyzetükben anyagilag kifosztják a nőket, erőszakot tesznek rajtuk szexuálisan és reprodukciós tekintetben, továbbá agyba-főbe verik őket, hogy így demonstrálják felsőbbrendűségüket. A fehér bőrű férfiak évezredes viszonylatban tartják fenn ezt a kegyetlen elnyomást olyan agyafúrt technikákkal, mint a nyelv, a hagyomány, a kultúra, a törvények, a családon belüli erőszak és a rózsaszín babaszoba.

Más és más hangsúlyok mentén, de a fenti valóságértelmezéssel a gendervilág egyetért. Egyetért továbbá abban, hogy a politikai korrektség, a szexuális kisebbségek és a párkapcsolati erőszakban áldozattá váló nők egyaránt alkalmas furkósbotként szolgálnak akár a konzervatívok, akár a liberálisok ellen. A genderkurzus ugyanis új világot hirdet, amelyhez kifejezetten a hagyományos konzervatív és liberális eszmények és intézmények lebontásán keresztül vezet az út: gondolatrendőrséget kell létrehozni a kultúrában és az oktatásban, a jogegyenlőség helyébe olyan jogszabályokat kell állítani, amelyek a privilegizált csoport, a fehér bőrű, heteroszexuális férfiak privilégiumait felszámolják, továbbá meg kell semmisíteni a tudományos és politikai diskurzust mindazokkal, akik nem fogadják el a gender vallásának dogmáit. Ha fizikailag egyelőre nem is, de virtuálisan feltétlenül meg kell égetni mindazokat, akik megkérdőjelezik annak a csodálatos világnak a tökéletességét, amit a genderkurzus tagjai a nyugati társadalmak számára kitaláltak.

Kár volna tagadni, hogy a gendermozgalom aktivistái az élet számos tényleges igazságtalanságát, sok valós elnyomás és erőszak precedensét vetik fel, általában a legjobb szándékkal. Lehetetlen azonban nem észrevenni, hogy ezt a rengeteg személyes és közösségi frusztrációt a genderkurzus elitje milyen nagy erőkkel kívánja beváltani kényelmes parlamenti és felügyelőbizottsági kvótákra meg olyan tudományos karrierekre, amelyek mögött legtöbbször csak politikai teljesítmény van. A genderizmus elitjének ugyanolyan a viszonya a nőkhöz és a szexuális kisebbségekhez, amilyen a nemzetiszocialista elit viszonya volt a német néphez, amelyet Sztálingrád alá küldött megdögleni, vagy amilyen a bolsevik elit viszonya volt a munkásosztályhoz, amelyet embertelen körülmények közt robotoltatott és zsákmányolt ki a szocialista iparvárosokban. A gender háborút visel, melyben ágyútölteléknek használja az általa képviselt nők és melegek tömegeit. Nem felszámolni fogják a sérelmeiket, hanem megsokszorozni és az elviselhetetlenségig korbácsolni, mert ez a hatalmi érdekük. Jellegzetes példája ennek az embertelen mentalitásnak az, ahogy a militáns genderizmus bizonyos irányzatai a szexmunkásokhoz viszonyulnak. Míg ezek a nők – és férfiak – tevékenységük jogi elismerését kívánják kivívni, hogy azt nagyobb biztonságban és törvényesen űzhessék, addig a genderkurzus reprezentánsai elutasítják ezt. Egy prostitúcióból élő nőnek két választása van: vagy befejezi ezt a tevékenységet, és úgy él, ahogy azt a genderisták elvárják, vagy otthagyják a jogi senki földjén, a stricijének kiszolgáltatva, aztán ha az intenzívre vagy hullazsákba kerül, már vezetik is fel a statisztikáikba mint a férfierőszak újabb áldozatát. Akkor sincs bennük irgalom, ha nőtársaikról van szó. Csak az elkeseredés és az ingerültség emelheti őket hatalomba – és ezt ők pontosan tudják. A militáns gender az elmúlt száz év tagadhatatlan feminista eredményei ellenére egyre agresszívabb tónusban kommunikál – mintha csak folyamatosan romlott volna a nők helyzete a XX. század során. E téren partnerekre találnak a hagyományos baloldal pártjaiban, melyek szintén megvesznek a hatalomért, csak már nincs meg a munkásság, hogy kellő számban szállítsa számukra a szavazatokat – ezért kell a hagyományos macsó szavazótábort lecserélniük ezerféle kisebbségre, melyek tagjai, ha összeadódnak, már egy új többséget képezhetnek.

A genderoffenzívával szemben olyan civil férfiak sorakoznak fel, akik szintén tele vannak frusztrációval – csak épp a nőkkel szemben. Őket is megbántotta, megtaposta vagy elhagyta az ellentétes nem egyik-másik képviselője. A hatás-ellenhatás törvénye működik: radikális szervezetek lépnek fel a feminizmussal szemben, férfiközösségek vállalják büszkén a cölibátust, mert nem akarnak az elférfiasodott, agresszív nők áldozataivá válni. Köreikben is szárba szökik az áldozati kultúra, sőt, a magyar kormány az ELTE gender tanszékével szemben családtudományi mesterképzést indítana a Corvinus Egyetemen – a politika a szemünk láttára hatol be az egyetemi világba. A genderkurzus nyomulásával szemben lassan a történelmi egyházak és a jobboldal pártjai is felsorakoznak, akik bár következetesen tiltakoznak a politikai korrektség diktátumai ellen, mégis hisztérikusan követelik meg a politikailag korrekt beszédet, amint a számukra fontos értékekre – az Istenre, a hazára vagy a családra – terelődik a szó.

Ez az ideológiai háború nem végződhet jól, mert akik vívják, egytől egyig vállalhatatlanok, és amint bármelyik oldal győz, a szabadság, a humánum és a kultúra vereséget szenved. A polgári világ azért sikeres, mert képes a kompromisszumokra, a tömeg azonban nem tudja értelmezni a fekete és a fehér közti árnyalatokat – vagy zendül, vagy meghódol. Az elmúlt évtizedek során a nyugati társadalmakban szemmel láthatóan megbomlott az a polgári kultúra, ami Magyarországon soha nem is uralkodott. Ma nem gondolatok vagy érdekek, hanem szekták küzdenek meg a politikai térben. A polgárságnak nemet kell mondania a genderforradalomra, de nem állhat az ellenforradalom pártjára sem – a humánum, a tisztelet és a józan belátás hangjait kell megszólaltatnia. Mindenekelőtt azonban fel kell ismernie a nyilvánvalót: a XXI. században újabb mészárszék készül, az elszabadult izmusok már ássák az új meszesgödröket.