Végtelenül elkeserít, hogy a magyar nyilvánosságban mennyire nincs semmiféle szolidaritás az eltérő nézetek elhallgattatása kapcsán. Amikor a Facebookon tiltakoztam a kormány egyetemrombolási terve ellen, egy felhasználó sértetten jelezte, hogy tíz éve a rádióban még janicsárképzőnek neveztem a CEU-t, most pedig lám: a védelmembe veszem. „A világ változik” – fejezte ki félreérthetetlen gúnnyal, hogy mit gondol a következetességemről és az elveim iránti hűségemről.
Én történetesen már nem is emlékszem a törzshallgató által felidézett mondatra, de simán elhangozhatott, hiszen soha nem voltam valami jó véleménnyel a CEU-ról meg a falai közül kiáradó neoliberális nézetekről. A baloldali progressziót mindig is százszor inkább tulajdonítottam Noam Chomskynak meg a globális kapitalizmus kritikusainak, mint Soros Györgynek és a nyitott társadalomnak, ezek követői ugyanis hagyományosan meg akarják úszni a szembenézést azzal, hogy mit tesz a multinacionális nagytőke a bolygóval és a harmadik világgal. A nyitott társadalom imponáló eszmény, de számomra mindig is túl kevés és túl tartalmatlan volt, miközben sokszor éreztem, hogy a Közép-európai Egyetem berkein belül is bántóan erős az az intoleráns balliberális lobbi, ami a szabadság és az egyenlőség nevében épp a nyitott társadalom legfőbb alapjait, a pluralizmus, az autonómia és a kritika jogát vitatja el politikai ellenfeleitől, legyenek azok akár jobbosok, akár balosok.
Most pedig ott tartok, hogy hiába raktam bele felnőtt életem nagyobb részét abba, hogy az engem olvasókkal és hallgatókkal legalább azt a kulturális-emberi minimumot elfogadtassam, hogy a másik jogát véleményéhez még akkor is tartsuk tiszteletben, ha annak történetesen az ellenkezőjét gondoljuk, vagy ha az esetleg sérti akár az önérzetünket, akár az igazságérzetünket. Nem a jog, nem az állami erőszak, és nem a céges önkény, hanem csakis a diskurzus, az érvelés, az irónia és a gúny a megengedett fegyvernemek. Teljes személyes kudarc, hogy ebből tizenhárom év alatt nem ment át semmi. A törzshallgató értetlenül néz rám: miért nem akarom bezáratni a janicsárképzőt, miért nem érzek örömöt, amikor elüldözik azokat, akikkel ennyit vitatkoztam, és akikről ilyen rossz véleménnyel vagyok? Nem érti, mert túl mélyen verték bele a prolik igazságát az erősebb kutyáról, mert túl mélyek benne azok a zsigeri reflexek, amelyek szerint a meszesgödör igenis arra való, hogy végre megtöltsük más emberekkel, mert abból születik majd egy jobb világ. Ennek szellemében telt a teljes XX. század, és hiába peregnek az évtizedek, az ösztönvilágban továbbra is ezek a gondolkodás- és viselkedésminták örvénylenek. A törzshallgató nem érti, hogy azért állok ki a CEU mellett, mert joguk van a gondolataikhoz, a tudományaikhoz és a világnézetükhöz – éppúgy, ahogy nekem is jogom van tőlük eltérően látni és értelmezni a politikai, a gazdasági meg a társadalmi folyamatokat. A világ pedig ettől nem lesz veszélyesebb vagy lakhatatlanabb hely, ellenkezőleg: épp attól lesz élhető, hogy fenntartjuk a diskurzust, hogy vitázunk, hogy felháborodunk egymás tájékozatlanságán, korlátoltságán és ostobaságán.
Azon már meg sem lepődtem, hogy két nap múlva azok a barátaim, akik lelkesen fogadták a CEU melletti kiállásomat, nem értették, miért vagyok szolidáris a 888-cal, amelynek Facebook-oldalát épp akkor törölték Mark Zuckerberg intelligens algoritmusai. „Kormányzati gyűlöletportál”, „fake news”, „egy magáncég azt tesz, amit akar a saját felületén” – hangzottak el a szokásos érvek. Vajon csak engem rémít meg, hogy egy nagyvállalat, amelynek tulajdonosa a bolygó nyilvánosságának legnagyobb részét birtokolja, indoklás és valós jogorvoslati lehetőség nélkül szánt fel oldalakat? Ma a 888 Facebook-oldalát távolítják el, holnap azok ellen lépnek fel Pakisztánban, akik az iszlámot bírálják – amint arról Mark Zuckerberg és a pakisztáni kormányfő, Navaz Sarif már tárgyal –, holnapután meg majd odaállnak bármilyen más gazemberség mögé, amiben profitot, hatalmat vagy új piacokat szimatolnak. A nyilvánosság, a szólásszabadság védelme sokkal fontosabb, mint az, hogy a Facebook épp milyen felhasználói élmény közvetítésében érdekelt. Ahogy nem magánügy, hogy egy közmű milyen minőségű vizet szolgáltat, ahogy nem magánügy, hogy egy privát őrző-védő szolgálat rendészei mit csinálnak egy pláza területén, úgy nem magánügy az sem, hogy miként és miért tűnnek el tartalmak a Facebookról. Az én Facebook-oldalam például azért tűnt el három napra, mert trágár szavakkal illettem Orbán Viktort. A Facebook egy olyan bejegyzést törölt, ami minden hatályos magyar és európai jogszabálynak megfelelt – mégis megtette, mert megtehette.
„Erről nem a Facebook tehet, bizonyára sokan jelentették a tartalmat” – érvelnek tovább Zuckerberg hívei. Hát ez ma a normális működés?! Hogy sokan jelentik, úgyhogy törlik?! Mark Zuckerberg ugyanazt a műveletet hajtja végre, amit Rodrigo Duterte, aki a drogkereskedők és drogfogyasztók kivégzését szervezte ki minden ölni vágyó filippínónak. Zuckerberg épp így szervezte ki a cenzúra intézményét a sötéten örvénylő tömeg jól szervezett feljelentőkommandóinak. Miközben én a szűkülő szólásszabadság miatt szűkölök, addig a szektás feljelentők a szélesedő cenzorszabadság nyomán örvendeznek. 2017-ben a világ leghatalmasabb államát és a világ leghatalmasabb cégét egyaránt az elszabadult tömeg vezeti.
