Nem vagyok a lexikális tudás ellensége. Ahhoz, hogy az ember felelős döntéseket hozzon, szüksége van bizonyos elemi ismeretekre. Mit jelentett a nyugati civilizációnak a francia forradalom? Milyen gazdasági, társadalmi és politikai okok vezettek az első és a második világháborúhoz? Miért buktak meg világszerte az államszocialista kísérletek? Ha ezekre a kérdésekre nem ismerjük a választ, aktuális közéleti ügyekről sem tudunk gondolkodni. Ugyanígy kellenek bizonyos egészségügyi ismeretek a szexualitáshoz és a gyerekneveléshez egyaránt. A modern élethez szükség van alapvető közgazdasági ismeretekre: tudni kell például, hogy mi a kamat, vagy hogy mi az áfa. A fentiek fényében érdemes megvizsgálni, hogy egy átlagos hazai középiskola négy éve során miféle tudást képez az a lexikalitás, amit mindenáron a diákok fejébe kell verni. Alapvető tudnivaló, hogy mikor volt a Marius-féle katonai reform – miközben a mai fiatalok többsége két évvel az érettségi után még a Rákóczi-szabadságharc évszázadát sem képes belőni. Alapvető tudnivaló, hogy mi a sinus és mi a tangens – miközben a szélhámos hitelcégek százezreket húznak le a magyarországi tömegekről, mert azok még a kamatos kamat fogalmát sem ismerik. Alapvető tudnivaló, hogy hol született Arany János – miközben tinédzserek tízezrei képtelenek felmérni a partnerükkel folytatott közösülés kockázatait.
Közhely, hogy a magyar – vagyis a tizenkilencedik századi porosz – iskola a magoláson alapul. Lassan már az is közhely, hogy a bemagolásra szánt tananyag egyrészt feldolgozhatatlanul nagy, másrészt szinte teljesen használhatatlan tudást ad, miközben az oktatási folyamat tűzzel-vassal irtja a kreativitást és a kezdeményezőkészséget. Csakhogy a struktúra, a megszokás, a szakmai és politikai lobbik érdekérvényesítő képessége annyira erős, hogy miközben nagyjából mindenki tisztában van azzal, hogy oktatási rendszerünk egy összefüggő csőd, átfogó iskolareform mégsem kerül napirendre. Sőt, minden évben eljön a nagy rituális pillanat, amikor az ország népe lélegzet-visszafojtva várja az érettségit: a szülők, a diákok és a sajtó közösen találgatják, hogy idén vajon nehezek vagy könnyűek lesznek-e a kérdések. Az érettségi az ország legkedvesebb önáltató megméretése: nagy felhajtás, nagy drukk – és garantált siker. A csodás hazai iskolarendszer évről évre kimagaslóan teljesít – mi sem jelzi ezt jobban, mint hogy száz diákból kilencvenkilenc sikerrel veszi az akadályt. Minden a legnagyobb rendben, hisz újabb érett korosztályok léptek be a nagybetűs Életbe, immár rajtuk van a magyar állam mindenható pecsétje: ők már az egyetemre és a világban való tájékozódásra egyaránt alkalmasak.
