Azt hiszem, számos olyan területet találunk, ahol mi, feministák átvehetnénk a kezdeményezést, hogy a cselekvő feminizmus végre ne a gyűlölet, a lájkvadászat, a jól átélhető sérelmek, a bűnbakképzés és az egyre mélyülő árkok forrása legyen. Kényszerítsük ki a cégektől és az államtól a hatórás munkanapot! Ne többletjogokért harcoljunk, hanem szerezzünk végre érvényt az egyenlő jogoknak! Ne a családon belüli erőszak női áldozatairól beszéljünk, hanem minden áldozatról: nőről, férfiról, lány- és fiúgyerekről. Ne politikai kvótákat követeljünk a nőknek, hanem ha látunk a politikusok között egy miniszterelnök-jelöltnek alkalmas nőt – amilyen mondjuk Szél Bernadett –, akkor fontoljuk meg a támogatását! Ne hivatásos forradalmárok agresszív küldetéstudata vigye sikerre az ország fontos ügyeit, hanem a választott vezetők hitele és rátermettsége!
Soha nem szabad hagyni, hogy az igazságosságért, a méltányosságért vagy az emberi jogokért zajló küzdelem nők, szegények, fogyatékosok, cigányok vagy munkavállalók ügye legyen – ezek mind a mi ügyeink. Ha bárkit jogfosztanak, kizsákmányolnak vagy eltaposnak, mellé kell állnunk, mert egyedül ez a helyes. Világunkat szétszaggatják a férfienergiák: a verseny, a kompromisszumképtelenség és a pszichopátiás gátlástalanság. A megoldás erre azonban semmiképp sem a női testben tomboló maszkulin erők hatalomátvétele, hanem egy új, empatikus és humánus diskurzus megalkotása a nemek közti kooperáció szellemében.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!